Rendhagyó horgászat

Villámpeca

Tanulmányi okok miatt elmaradt májusban az élménybeszámoló, ezért most jutottam el odáig, hogy elmeséljem nektek egyik áprilisi villámpecánk történetét.

Gyönyörű tavaszi napra virradt a reggel, mikor már javában reneszánszát élte a természet. Jó volt látni, hogy a különböző növények virágai micsoda pompákban ragyognak, ami eleve jobbá teszi az ember közérzetét.

Délelőtti órákban kaptam egy telefonhívást Fateromtól, hogy mi lenne, ha délután kiszaladnánk a csatorna egy villámpecára, mert van egy kis szabadideje, és azt a pár órát szeretné a vízparton tölteni. Természetesen nem kellet sokáig győzködnie, örömmel kezdtem el összepakolni a horgászatra vinni kívánt felszerelést.

Hamar elérkezett az ominózus délután, és el is indultunk a „tutiba”. Mikor megérkeztünk a horgászandó területre a szél enyhén simogatta az arcunkat, és a csatorna vize kakaó állagú volt.

Csukára szerettünk volna pergetni, mivel a süllőre még tilalom volt pár napig.
Elég nehéz úgy összeállítani a felszerelést, hogy véletlenül se akadjunk bele süllőbe, mivel megsúgom, hogy korábbi horgászatunkkor is sikerült véletlenszerűen süllőt fogni, és őkelme már le volt ívva. Próbáltunk a csalik méretével játszadozni, mert bíztunk benne ez az egyik kulcs ahhoz, hogy elkerüljük az édesvizek sárkányát. Második lehetőség az volt, hogy a csali vezetésén próbálunk változtatni, mivel a tapasztalatok azt súgják, hogy itt a csatornán a süllők többsége ilyenkor szinte „ráfekszik” az aljzatra, és lassú csali vezetéssel szinte az orra elé kellet felkínálni a plasztikokat.

Tehát, szerintünk ez a két dolog között kell hazárdírozni, ahhoz hogy szelektálni tudjuk a különböző halfajokat. Persze, azért próbáltuk a csali méretet úgy kiválasztani, hogy túlzásokba ne essünk, ragaszkodni akartunk a csatornában lévő átlag táplálékhal mérethez.  Kezdésnek jómagam egy korábban bevált egyszerű kialakítású, de annál inkább fogós gumihalat tettem fel a kapcsom végére, és mivel nem reménykedtem nagy csukákban így elégnek tartottam a 0.24-es fluocarbon előke használatát, mert még erről sose veszítettem el csukát, melyek között akadt jobb is.

Próbáltam agresszív csalivezetéssel  fel-fel ütögetni a fenékről a műcsalit, annak reményében, hogy sikerül felhergelnem egy  „tigrist” . De midőn véletlen, egy tipikus szúrós koppintást éreztem botom végén, ami egyáltalán nem hasonlított  a csuka odavágós kapására. És igen, rövid fárasztás után meg is pillantottam a nap első halát, egy süllőt. Kissé mosolyogtam, egy fotó erejéig a kezembe tartottam, és utána tovaengedtem, hogy nőjön, és sokasodjon. :)

Érdekes kezdet...

Eközben édesapám egy nagyobb plasztikhalat rakott fel, és ezzel próbálta kapásra ingerelni az egyébként is vad csukákat. Ha emlékezeteim nem csalnak, ő is emelgetve botspiccből dolgoztatta a csalit, és reménykedett, hogy nem fog hasonlóképpen járni, mint én. :D   Hamar be is jelentkezett nála egy hal, aki ráadásul nem akarta könnyen adni magát, a light bot gyönyörű szépen dolgozott, és szépen lassan felőrölte a harcos erejét. Sajnos ismételten azt kellet látnunk, hogy egy nagy ezüstös test villan meg a zavaros vízből, ami egyáltalán nem hasonlított egy csukára. Igen, egy szép süllőt sikerült partra emelni, és így szinte kezdett rendhagyóvá válni ez a villámpeca.

Egészséges csatorna süllő

 
Fura érzés az olyan,  mikor amit kigondol az ember taktikát az nem válik be. Ilyenkor jön az a opció, hogy próbálunk változtatni a jig súlyán, és a csali színén, szintúgy méretén továbbra is. Lehet ez a plusz dolog kell ahhoz, (jigfej kisebb vagy nagyobb súlya) hogy eredményesek legyünk. Reménykedve dobtuk újra csalijainkat a mélybe, és bíztunk benne, hogy végre nem egy fogast fogunk. Fateromnak, bő tíz perc dobás után kapása is lett, összenéztünk és bíztunk a sikerben. A ragadozó hamar megadta magát, így igen hamar kiderült, hogy mivel van dolgunk… Igen, végre egy csuka!  Megérte változtatni, néha ilyen apróságon múlik a siker.

Igaz hogy kicsi, de végre csuka!

Biztonság kedvéért azonban elhagytuk a helyet, és meglestük a korábban már eredményesnek bizonyult kanyar részt. Gondoltuk, lehet, hogy éppen itt vannak összeállva a csukák, mert az előző helyről „elkergették” őket a süllők, mert tudni illik a süllők vannak olyan arrogánsak mint a csukák, és ha sikerül elszaporodniuk, utána akár egyeduralkodóvá válhatnak egy adott vízen, esetünkben lassan ezen a csatornán.

Egyik kedvenc helyszínem!

Jómagam kitartottam az eddigi csalimnál, édesapám meg persze az imént csukát adó csalit hagyta fent a kapocs végén.  Legelső dobásunk közvetlen párhuzamosan a part szélére ment, mert gyakori eset, hogy az ide kihúzódó táplálék halakat intenzíven lakmározzák a különböző ragadozók. Szinte első dobások egyikére sikerült is fognom valami apró, de annál inkább agresszív csatornalakót. Mivel part szélén sikerült megakasztanom ezért esélyt nem adtam neki, hogy megszökjön.  Sajnos hamarosan megpillantottam, hogy ismételten egy süllőifjonccal van dolgom, ami már szinte kezdett engem frusztrálni.  Egy valami enyhítette csak a „fájdalmam” a gyönyörű szép tavaszias környezet!

Hol vannak a csukák?

Szép a természet!

 Ahogy az lenni szokott, a pecázással hamar telik az idő, így most is elrepült az a pár órácska. Szedtük a sátorfánkat, és elindultunk hazafelé kissé elégedetlenül, amiért csak egy csukát fogtunk, de a tapasztalatainkat magunkkal vittük.
Mi a tanulság az ilyen napból?  Szerintem az, hogy mindig hinni kell a csaliban, és ha valami nem hoz eredményt, akkor valamin változtatni kell, vagy a csali vezetésen, vagy a jigfej súlyán, vagy a csali méretén. Még hozzátenném azt, hogy mivel ez a csatorna igen erősen süllős víz, így itt még nehezebb szelektálni a halfajokat, hogy éppen mire szeretnénk horgászni. Megpróbáltunk megtenni minden tőlünk telhetőt.