Búcsú a nyártól
Beköszöntött a vénasszonyok nyara. Ami már azt sejteteti, hogy közeleg az igazi hideg ősz. Ezért ki kell használni ezt a néhány napot, hogy kimehessen az ember még a napsütéses órákban horgászni.
Nem azt mondom, hogy a novemberi napok már nem jók a horgászatra, sőt, csak egyszerűen az már egy teljesen másfajta elmélet. Még nem állt be az a késő őszi-téli állapot, mikor egy csatornára levetítve a ragadozó és bármely más halak elkezdenek a mélyebb részek és gödrök felé vándorolni.
Vasárnap reggel csörög a telefonom, megnézem, és látom, hogy Pisti barátom hív. Egy csatornapecára invitált engem, egy rég nem látott helyre, amelyre már korábban is kíváncsi voltam csak egyszerűen nem tudtam idén kijutni oda. Próbáltuk az időnket úgy beosztani, hogy a megtekinteni kívánt hely előtt elmegyünk és dobunk párat az én kedvenc csatornámon is.
Sajnos a csatorna vize még mindig elég kakaó volt ( hála a rengeteg esőzésnek és belvíznek) ,ezért sok reményt nem fűztem a halfogáshoz, de ha már itt vagyunk dobjunk párat! Próbáltuk keresni a korábban már jónak vélt helyeket, de sajnos néhány ponty ugrálásán kívül elég csendes volt a környék.
Elértünk egy olyan szakaszra, ahol korábban sejtettem hogy van egyfajta apró kövezés, és ez volt számomra a fő feladat, hogy ezt kitapogassam a gumicsalimmal. Mikor bejelentkezett az első kapás akkor már tudtam, hogy jó helyen járok. Éreztem hogy nem nagy süllő volt és idő előtt sajnos le is akadt. Miután megtaláltam ezt a kövezést, már céltudatosan oda dobáltam, reménykedve hogy több süllő is áll rajta. Ha a víz alatt tisztán lehetne látni, akkor körülbelül azt vennék észre, hogy egy kisebb szék nagyságú kövezés mögött áll a süllő armada, és az ott csavargó táplálékhalra könyörtelenül lecsapnak. Gyakran tud eredményes lenni az ilyen hely akkor, ha tudjuk hogy a süllő abszolút nem eszik. De a tartózkodási helyét ismervén ott táncoltatva a csalit van rá esélyünk egy fogast addig hergelünk, amíg szinte ösztönből oda nem vág neki.
Visszatérve az akadó meghorgászásához, dobtam a következőt, és kiugrasztva süllőt a rejtekhelyéről. Végre sikerült megfognom őkelmét.
 |
 |
| Látszik mennyire foghegyről evett!
Pistinek is sikerült megfogni a maga süllőjét!
 |
Nem is erőltettük tovább a helyet, hanem áttértünk a következő helyszínre, ahol elég sok helyi erő volt kint ebben a napsütéses órában. Szomorú látvány volt az látni, hogy a méretalatti süllőt a koma kérdezi a saját gyerekétől hogy visszaengedjem-e vagy megtartsam? Elgondolkodtató az ilyen, hogy a fiatalabb generáció is min nőhet fel, ha ezt tanulja…
Ennek a csatornának a vize lényegesen tisztább volt mint az előzőé, így tudtuk hogy itt se lesz egyszerű dolgunk! Kezdeti időszakban Pistinek volt néhány kapása, de valószínű hogy apró sügerek és naphalak voltak amik csak szórakoztak a süllőnek, kősüllőnek szánt csalival.
Látszott, hogy itt is meg kell küzdeni minden egyes halért, mivel a mai nap folyamán nem esznek csak amit az orra elé dob az ember, csalit azt „szagolják meg”
Persze ez a szép a horgászatban ! Ezen belül a pergető horgászatban, hogy nem csak az örömpeca során kell megtanulni megfogni a halat ,hanem a hosszú betlis órák után is! Szerencsére a megfelelő csali és csalivezetés általában meghozza a kellő sikert. Most se volt másképp! Mivel ráéreztem a kellő ütemre, hogy mennyire kell a kövek felett visszaengednem akadás nélkül a csalit,a kősüllő egyből rávetette magát a tálcán felkínált csalira.
Pisti is talált egy helyet, ahol egy bizonyos periódusba rengeteg kapása volt, de sajnos valamiért egyik se akadt meg rendesen. Szinte itt is látszik hogy mennyire foghegyről esznek!
