Új helyszínek nyomában
Élménybeszámolómat most sajnos egy szomorú hírrel kell kezdenem. Mégpedig azzal, hogy a szeretett csatornánkat, ahova több mint 10 éve járok ki horgászni, szennyezés érte, és december óta halat nem fogtunk a korábban jónak vélt helyeken. Sajnos kézzel fogható bizonyíték nincs, és csak a pusztulás mértékét is saccolni lehet…
Címből adódóan a környéken keresni kellet egy olyan optimális helyet, ahol ismételten lehet egy jót horgászni, mert kitudja mennyi hónap/év lesz mire a csatorna öntisztulása végbemegy, és az ott élő vegetáció szennyezéstől mentes lesz! Elkezdtük a régi horgászhelyek újbóli felkeresését, ami eleinte kudarcba fulladt. Azonban február környékére sikerült egy olyan vizet találni, amely szép, és egészséges süllőkkel örvendeztetett minket!
Az első apróság!
Néhány nap után visszatértünk a halat adó titokzatos helyre, ahova már magunkkal hoztuk a házilag gyártott JIgjeinket is, mely VMC típusú horoggal volt ellátva. Az időjárás tökéletes volt a horgászásra, mivel a szél se fújt, továbbá az ember keze se fagyott le már mint már hónappal ezelőtt. Egy apró tényező nem stimmelt,mégpedig a víz zavarossága.
Cserkelő horgászatot folytattunk, így Faterommal,( aki csapatársam is egyben) próbáltunk minél nagyobb területet lefedni, és minél rövidebb idő alatt „felfedezni” azt.
Az átlag süllők!
Néhány méterrel feljebb nekem is sikerült fogni egy szépséget!
A süllőket a mederben sejtettem, de a sokadik kifogott, és leakadt süllő után kiderült, hogy valamiért a fogasok a rézsűn tartózkodnak, és szinte centi pontossággal lehetett számítani mindig a kapásukra.
Oly mohón ettek aznap a halak, hogy ennek a pici kövesnek se jelentett akadályt a nagyobb méretű Herakles csali
Rövid idő alatt sikerült meghorgászni igen hosszú szakaszt, ami közben a kifogott halak száma meghaladta a tucatot. Itt már éreztem hogy ez egy sikeres tilalmi időszak előtti peca lesz!
Összenéztünk Faterral és mindketten tudtuk, hogy lassan készülődni kell haza, így az általam legjobb szakasznak vélt hely meghorgászására szántam a legtöbb időt, ahol a lassan folyó víz sebességét lasította egy bedőlt fa, ami szinte átszelte a piciny vízfelületet. Ezen helyről sikerült megfognom még 5 süllőt, melyek főként kicsi és mohó süllők voltak.
Csapattársam időközben átváltott 3 grammos jigre, mivel a víz elkezdett jobban húzni.
Szerencsére ennek is meglett az eredménye, mivel zárásaként sikerült fognia egy szebb sügért. A nap végére sikerült fogni, több mint 10 süllőt és egy sügért. A képek minőségéért elnézést kérek, de ahogy lenni szokott a technika ördöge most is lecsapott!
Zárásként pedig egy sügér!