2013. október 13., vasárnap

Jó időben, jó helyen

Süllőfészek, avagy a pergető horgászok paradicsoma

Onnét kezdeném az egészet, hogy Pergető Mánia harmadik születésnapja alkalmából rendezett ezen a csodás helyszínen baráti találkozót, ahova mi is elmentünk édesapámmal, (aki egyben a legkedvesebb mondhatni pergető társam) és Attila barátommal.  Igen zord időjárás közepette érkeztünk meg a helyszínre, de kárpótolt minket a barátságos környezet. Elmondható, hogy először jártunk ezen a helyen, de akkor is nyilvánvalóvá vált, hogy nem utoljára!

Összedugtuk a fejünket édesapámmal, és megbeszéltünk egy időpontot, mikor is újra meglátogatjuk a nevéhez hű Süllőfészket.  Ez az időpont október 10.-ére esett csütörtöki napra. Direkt egy hétköznapi napot választottunk mivel el szerettük volna kerülni a rengeteg sporttársat…

Reggel öt órakór csörgött az ébresztőm, ami számomra azt jelentette, hogy eljött a várva várt nap reggele. Nagyon nem is vacakoltam, mivel már előző nap összepakoltam a szükséges holmikat, kellékeket értem ez alatt: gumicsizma, pergető bot, orsó, csalis táska, és persze némi elemózsia! J

Öt óra harminckor meg is érkezett faterom  és neki is vághattunk a rövid útnak! Bő fél óra alatt meg is érkeztünk a kívánt helyre, ahol  számításunk bejött szinte senki se volt jelen a helyszínen hála a hétköznapnak. Megközelítettük a horgászandó területet, összeraktuk pálcáinkat, és kezdődhetett is a halak becserkészése! Édesapám elsőnek 4 grammos jiggel  rajta egy 1”-es Jaxon twisterrel, jómagam pedig 5 grammos jigfejjel azon egy 3,5cm-es Mann’s szintúgy twisterrel kezdtük el vallatni a vizet.  Mivel a víz kristálytiszta volt, így szinte kötelező jelleggel felkerült a  fluoro carbon előke a zsinór végére( bár őszintén megvallva én szinte már mindig fel szoktam kötni)  Nem kellett sokat várnunk az első kapásra, mivel rögtön az első dobásra sikerült fognia egy apróbb kövest fateromnak.



egy apróság

 Nagyon megörülve folytattuk tovább a dobálást, mikor is a túloldalról egy ismerős hang szólt át, aki szintén ügyesen fogdosta kifele a süllőket. Elsőre magamba elgondolkoztam azon, hogy ez a hang honnét lehet ennyire roppant ismerős…  Amíg ezen tanakodtam megérkezett Pocsai Pisti barátunk , és a Süllőfészek üzemeltetője  Bódi Zsolti  is. Illendően felmentünk köszönni nekik, amikor  találkoztunk az imént említett hang tulajdonosával a sokak által csak VV. Olivérként ismert emberkével. Rövid bemutatkozás után már közös erővel folytattuk tovább a dobálást. Faterom maradt az apró twistereknél, én pedig mivel rengeteg küszhajtást láttam a kristálytiszta vízben így átváltottam egy sokak által csak ,,gülüként” ismert wobblerra.  Körülbelül a tízedik dobásra sikerült fognom vele egy szebbecske balint, ezt követte utána még kettő fajtársa.

a ,,gülü" fogta balin

c&r

Ezután helyet változtatva visszatértem a szembe lévő oldalra, és onnét folytattam a dobálást, de mivel abba maradt a felszíni rablások száma, így én is lecseréltem a „gülümet”, és ismételten a gumi csalikra hagyatkoztam. Közben faterom szépen fogdosta az átlagméretű köveseket ul csalikkal. Olivér sem tétlenkedett egy igazán impozáns csukát sikerült fognia.

Szép példány!

Kezdtem magam kissé „kellemetlenül” érezni, hogy az ,,öregek” így beelőztek, így próbáltam én is rákapcsolni, és sikerült fognom egy apró kövest 1”-es fehérszínű relax twisterrel.

pici köves

 Ezután következett egy bő egy óra hosszás periódus, amikor nem ettek a halak, nem bánkódtunk mert közbe jót beszélgettünk, lehetőségem nyílt néhány élményemet megosztani Olival, és mivel ő is partner volt a beszélgetésbe szintúgy elmesélte 1-2 jópofa történetét.
 Eltelt az egy óra hossza, és ismételten szinte varázsszóra elkezdtek csipegetni a ragadozók. Mindannyian sorra fogtuk megfele a magunk többnyire kövesét, néha beesett 1-2 átlag méretű fogas is. Sok apróbb süllő mellett sikerült becsapnia fateromnak egy szebb másfélkilós süllőt is , mely eltérve a többi finom koppintásoktól ,igazán ahogy kell éles, odapörkölős kapással jelezte szándékát. Mondanom se kell nagy volt az öröm!

Nagy az öröm! :)

Ahogy lenni szokott a másik,,öreg” is megfogta a maga szebb halát egy közel hasonló méretű fogas süllőt, amely egy SpinMad CMA csalinak esett csábításul.

Kis csali nagy hal!

Nem bánkódtam, mert mivel hogy is van a mondás? Aki a kicsit nem becsüli, az a …. J  Jött egy pillanat,mikor elkapott a gyermeki láz, és bohóckodni kezdtem közvetlen a lábam előtt, és csak botból pöcögtetve ugráltattam a csalim a köveken. Amikor a kristály tiszta vízben megláttam, hogy a magam szórakoztatására mozgatott twister felkeltette az érdeklődését egy sügérnek nagyon megörültem, és figyelemmel tudtam követni az egész akciót. Meg kell, hogy mondjam felejthetetlen élményt adott nekem a kifogott kis csíkos hátú vitéz!


játszópajtásom :)

Ezután, a jó móka után visszatértem ismételten süllők becserkészéséhez, és sikerült is fognom egy szebb kövest, ámde ahogy megfogtam a magam halát, abba a minutumban Pisti is kiemelte szinte az  előző testvérének  mondható halat.

szinte egyszerre fogtuk

Egész napos dobálásba kezdtünk elfáradni, így úgy voltam vele:- na még egy halat fogok azután befejeztem mára!-, Szerintem az utoljára fogott süllő ezt meghallván oda is vágott az ul csalimnak.

Összegezve a napot fateromnak sikerült fogni körülbelül: 40-50db kösüllőt, 3 fogas süllőt, 2 sügeret
Jómagamnak, pedig 10-15 db kősüllőt, 3 balint, 1 sügeret sikerült becsapnom.
Pistinek őszintén megvallva nem is számoltam hány halat sikerült becserkésznie, mert fél úton meguntam a számolást J
Így a végére elmondanám, hogy kellemesen csalódtam Olivérben, és egy remek embert ismertem meg a személyében!


Süllőfészek hű volt a nevéhez és szépen adta a halat, így mindannyian elégedetten mentünk haza!

5 megjegyzés:

  1. Szia
    Gratula a szép naphoz, halakhoz! Én is jártam itt nyáron de egy kisebb kövesen, pár kisebb sügéren és rengetek balleron kívül más nem jött :) Az ember sose tudhatja, mi igaz abból amit lát, és hall (másoktól), ameddig saját maga meg nem tapasztalja a dolgokat! Én is sokszor csalódtam pozitívan emberekben, a sok hír ellenére!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Dani!
      Köszi szépen, és igen egyetértek veled abban, hogy az ember igazán nem alkothat véleményt egy személyről addig, amíg meg nem ismeri!

      Törlés
  2. Szia Szabi!

    Nagyon jó helynek tűnik ez a süllőfészek, remélem mi sem fogunk benne csalódni, ugyanis szűk két hét és mi is rápróbálunk majd...
    Remélem egy-két szebb süllőt is sikerül majd elejtenünk...
    Üdv.

    Tom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Tom!

      Szinte biztos vagyok benne, hogy ti is jól fogjátok éreni magatokat a Süllőfészeknél, és sikerül 1-2 szebb süllőt becsapnotok! :)

      Törlés
    2. Egy két szebb süllővel és pár kövessel ki lennék békülve. Nem vagyok hozzászokva ilyen mennyiségű halhoz. Ha a Dunán egy nap egy kapásom van, az már jó napnak számít... :oD
      Jobban izgat azonban a Tisza tó. Abban nagyobb kihívást látok...
      Üdv.

      Tom

      Törlés