Süllőpergetés csatornán

Süllőpergetés kánikulában

Szokásos nyári napra virradt a reggel, amikor már az ember azt mondogatja magában „mikor lesz már végre tél?!” Körülbelül ez az érzés lakozott bennem is, amikor a pergető felszerelésemet készítettem elő az aznapi horgászathoz.

Egy könnyűpergetős csatorna pecára esett a választásom, ahová most elkísért a két Imi, pontosabban keresztfaterom, és újdonsült pecás komám. Reggel féltíz felé indultunk el az általam már jól ismert helyre, ahol reméltem ők is megfogják életük első pergetett halát. Emlékszek rá, számomra milyen jó érzés volt ugyanezen a helyen megfogni (még akkoriban egy nehéz teleszkópos bottal :D) az életem első balinját. Miközben elfogott a nosztalgikus érzés meg is érkeztünk a kívánt helyre. 

Horgászatunkat egy jól megszokott süllős helyen kezdtük, ahol reméltem, hogy különböző wobblerekkel, vagy plasztikokkal sikerül megfogni egy-két szépséget. Először mindenki fa halacskákkal kezdett el dobálni és nagyon koncentráltunk, mint egy tigris, aki próbálja becserkészni az áldozatát!

A víz elég „csendesnek” tűnt, egy árva rablást vagy hajtást nem láttunk. Ennek ellenére valami közvetlenül a lábam előtt megtolta a wobblert, nem haboztam bevágtam! Meg is lett a nap első pergetett hala egy szép egészséges fiatal süllő :) Sajnos a technika ördöge közbeszólt, így fényképezőgép helyett csak telefonnal tudtunk fotót készíteni.

Kis szépség

Folytattuk tovább a dobálást, és láttam, hogy a többieket is teljes mértékben sikerült felcsigázni, és próbáltak még jobban odafigyelni a vezetési technikára. Szerencsénkre a már enyhén algásodó csati vize elkezdett folyni, korábbi tapasztalatok alapján bíztam benne, hogy ez meghozza a süllők kapókedvét.

Egész pontosan a csatorna egyik dudájából folyt csak a víz, de ez elég volt arra, hogy feldúsítsa a szeretett vizemet. Kíváncsiságból felálltam ennek a dudának a tetejére, és onnan a folyással szembe próbáltam bevontatni az egyik kedvenc wobbleremet. Talán a másodikat dobhattam, mikor egy igen agresszív kapást éreztem a botom végén.  Nini, ismét egy süllő! Ahogy közeledett felém azt vettem észre, hogy igen fura a mintázata. Mikor a kezembe tarthattam a halat, csak akkor vettem észre, hogy egy kősüllővel van dolgom. Nagyon nagy volt az öröm! Ilyen koszos vízbe is lehet fogni Őkelmét? Ezek szerint igen! Eddig még sosem fogtam csatornából kövest.

Hát nem gyönyörű?

Ezután még fogtam a folyásról körülbelül öt süllőt, de ezekről már nem készült kép. Sajnos pergető társaim nem jártak sikerrel, így mondtam nekik, hogy álljunk tovább, mert már eléggé szétdobáltuk a pályát.

Következő helyszínünk a csatornán belül az egyik szívem csücske, itt fogtam meg a korábban említett életem első pergett halát, és még azóta rengeteg szép halat adott ez a hely.

Mondtam a két Iminek, hogy óvatosan közelítsük meg a helyet, mert a süllőknek szokásuk beállni a rövid kövezésre, ami közvetlen a lábunk előtt volt. Lényegében itt nem is kellet vaktában dobálni métereket befelé, hanem csak csendben óvatosan a kövezés szélét kellet vallatni. Ugyanúgy wobblerrel kezdtem el dobálni itt is, és már egyből az első dobásra éreztem, hogy valami odanyúlt, de nem akadt neki jól a horog.Hozzátartozik az egészhez, hogy ezen a wobbleren eleve nincs jó horog, meg a terelőlapka is hajlamos arra, hogy csak nemes egyszerűséggel elhagyja a wobblert, ezeket egyszerűen lehet orvosolni pl: egyszerű pillanatragasztóval, meg egy horogcserével.

Mérgelődtem, mert nem szeretem a rontott kapást. De hiába mérgelődök, mert attól nem fogok halat, ezért dobtam is a következőt ugyanoda, lassan vontattam az áldozatot játszó csalit, és ezt már a süllő se tolerálta! Vehemensen vetette rá magát, és rövid fárasztás után sikerült is partra emelnem a nap eddigi legnagyobb süllőjét.

Kíváncsi voltam, hogy van-e még ráállva erre a keskeny kövezésre süllő, így azonnal dobtam a következőt. Nem telt el tíz perc, mikor valami elnehezedést kezdtem érezni. Gondoltam magamba, talán beleakadtam egy kőbe? Viszont ez a „kő” elkezdett irtózatos erővel befele törni a meder felé! Éreztem, hogy itt már jobb süllővel lesz dolgom, mert az eddigi társait könnyedén kifárasztottam, ő viszont nem adta könnyen magát. Szépen süllőhöz méltóan rázta a fejét, de a light pálcával, és az enyhén finom fékkel szinte magát fárasztotta ki a süllő nekem csak asszisztálni kellett. Itt már el kellett a segítség! A partra emelésben a fiatalabbik Imi segített.

Nagy volt az öröm!

Meg voltam elégedve a nappal, most már csak azt vártam, hogy a többiek is fogjanak halat, az lett volna ezek után az igazi öröm! :D Persze nem fejeztem be a horgászatot, bennem volt egyfajta versenyszellem. Járt az agyam hátha tudnék még fogni egy szépséget!

Fortuna asszony bizony ma velem volt, mert rövidesen a szép süllőm után ismét egy rendkívül erős kapást éreztem, ami szinte majd ki ütötte a botot a kezemből! Itt eleinte közöm nem volt a halhoz, még a finom fékemen is állítanom kellet! Nagyon jó érzés volt azt érezni, hogy most igazán dolgozik az orsó, ilyet már rég tapasztaltam, talán még a téli pergetésem során. Kétszeri kitörés után azonban Ő is megadta magát. Jól esett ismét egy ilyen gyönyörűséget tartani a kezeimben, főleg hogy mindezt ebben a kánikulában sikerült összehozni!

Még lehetett überelni az előzőt!

Már kezdtünk folyadék híján lenni, így nem sok időt szántunk már a további horgászatra, de még annyira volt erőnk, hogy megnézzük még egyszer a korábban szétdobált helyet. Fiatalabbik Imi dobta az elsőt, szintúgy a folyással szembe, talán kettőt ha tekert az orsó hajtókarán, mikor egy szép balin felszívta a wobblert. Láttam, hogy Imiben elkezdett dolgozni az adrenalin, és örültem, hogy megtapasztalhatta azt, amit én pár évvel ezelőtt. Sajnos a partra emelés előtt leakadt az Őn, de nem bánkódtunk, láttam rajta, hogy így is egy hatalmas élményt okozott neki a balin!

Összegezve a napot sikerült fogni több mint 10 süllőt, és egy „fél balint” :D

Remélem lesz még rá alkalom, hogy kijutunk így közösen pergetni, és megfogja mindenki a maga halát!