2013. szeptember 8., vasárnap

itt van az ősz itt van újra!

Ősz köszöntő 
 
Beköszöntött a meteorológiai ősz, amely minden ember számára mást jelent, valakinek a suli kezdetét, valakinek a végtelen munka folytatását, számomra pedig a pergetés nyújtotta örömök kezdetét. Igaz megcáfolt engem a mai időjárás, még a nyári arculatát mutatta a Berettyó is, kihasználva az alkalmat elmentem reggel dobálni 1-2 órát ebbe a remek időben!

Furcsa módom a jól megszokott rablások száma elég kevés volt, a levelibéka jövendölve brekegéssel jelzett,hogy front várható, én erre fogom a kapástalan percek számát is. Természetesen nem adtam fel! Jól bevált Rapala JSR wobbleremmel kezdtem el fürkészni a medertörést, és megtört az átok! Egy apró csukát sikerült fognom bő 30 perc pergetés után.

 Kis apróság :)

 Mosolyogva engedtem vissza a vízbe őkelmét, és ismét a mélybe vetettem a mű csalim, nem kellet most sokat várnom a következő kapásra, apró koppintásból, és fejrázásból rájöttem, hogy egy csíkos hátú vitézzel van most dolgom. Nem is csodálkoztam rajta, hogy fel tudta venni ezt a hozzá mérten nagyobb fa halacskát, mivel száját hatalmasra tudja kinyitni, és a mohósága miatt úgy vélte, hogy az én wobblerem a neki járó falat.

 Az említett mohó :)

Ránéztem telefonomra melynek órája  10:45-öt mutatott, sok időm nem maradt már a pergetésre, ezért dobtam még ötöt bízva abba, hogy sikerül még egy kapást kicsikarnom, szerencsémre, vagy sem …sikerült! :) Kis süllő akadt JSR-emre, amely rövid fárasztás, és fotózás után visszakerült oda ahová tartozik.

 Délelőtt egyetlen süllője

Valamelyest elégedetten mentem haza, ebédeltem egyet, pihentem kicsit, ezután mivel a délutánom felszabadult egy pecára invitáltam barátomat, Attilát, aki szívest örömest igent mondott a felkérésre.

A helyzet ugyanaz, összepakoltam a motyót, és meglátogattuk a hőn szeretett folyónkat!
Most változtatva a dolgon egyik újdonsült csalimat raktam fel a kapocsra, melyben nagyon bíztam!
Színe nagyon illet ehhez a zavaros vízhez, ezért nem tétováztam bedobtam a bladet a kívánt helyre, mely sodrással szembe húzva nagyon jó ritmusba veretett.  Most nem kellet annyit várnom az első jelentkezőre,  mint reggel, mivel kb. a 10. dobás után sikerült fognom egy szép egészséges csukát vele. A hozzá fűzött reményeimet beváltotta a csali! 


 Szerette az újdonságot! :)


Ezután már csak hab volt a tortán, mikor egy szebb kövest is sikerült fognom vele. Természetesen ő is mint a többi fogott halam visszakerült az éltető elemébe.

Mai nyerő csali egyértelműen a blade volt


Boldogan vetettem a mélybe a csalimat ismét, de ezután következett egy hosszú periódus, mikor is egy árva kapást se sikerült kicsikarnom semmivel se…. Már szinte komótosan álltam lábamon gumicsizmával a vízbe, mikor is egy apró pöccintést éreztem, mely egy kis ragadozót sejtetett a csalimra akadva. Nagy erőt nem fejtett ki, hamar a partra sikerült vontatnom a csöppnyi ragadozót, amely egy kisebb sügér volt.

 csíkos hátú vitéznek is megtetszett a csali :)

Elkezdett sötétedni, és mivel szerettünk volna haverommal időbe hazaérni így összepakoltunk, és elégedetten néztünk vissza a Berettyóra… jót pergettünk ma is!


 

9 megjegyzés:

  1. Meglepően jónak tűnik ez a blade...

    VálaszTörlés
  2. Volt szerencsém kipróbálni már ezeket a bladeket, amit olvashatsz a kis fogás nagy öröm írásomba, és hát azóta nagyon megbabonáztak ezek a csalik...

    VálaszTörlés
  3. Akkor szinte egy időben próbáltuk ki őket!
    http://atyafipeca.wordpress.com/2013/09/09/spinmad-es-tura/
    Üdv! :-)

    VálaszTörlés
  4. Olvastam az írásod, látom te is hamar megszeretted ezeket a fémeket! :D :)

    VálaszTörlés
  5. Szia Szabolcs!

    Gratulálok a fogott halakhoz. Különösen a kősüllő tetszett... ;o)
    Csak így tovább

    Tom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello Tom!

      Köszi szépen, én is nagyon megörültem a kövesnek, na meg annak is, hogy a Spinmadevel ennyi féle halat sikerült fognom :)

      Törlés
  6. SZia Szabi!

    Megint jók kis írást raktál össze! Nagyon tetszenek, és főleg, hogy ennyi süllőt tudsz fogni :) Ezeket a csalikat meg szerintem én is kifogom próbálni !

    Üdv
    Dani

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello Dani! :)

      Köszönöm szépen, ezeket a csalikat csak ajánlani tudom, szerintem megfizethető áron vannak, és amint látod nagyon fogósak, és széles a választék. Biztos vagyok benne te is szép halakat fognál vele, akár patakon, akár folyóvízen. :)

      Törlés
    2. Majdnem elfelejtettem, amit beszéltünk, azt majd valamikor összehozzuk.. :D Mármint a közös pecát :)

      Törlés