2014. április 2., szerda

Kitartás gyümölcse

Ívás előtti hajsza

Átlagos, szürke hétvégi napra ébredtem, mikor is már süllő tilalmi ideje vészesen közeledett…
Aggódva néztem a napok elébe, mert bele se mertem gondolni, hogy hogyan fogom tudni kibírni a kedvenc halam horgászata nélkül a kimondani is sok ( kb. 61 nap) időt.

Ezért természetes is hogy a süllő mániákus horgász, amilyen én is vagyok az utolsó napokat is a vízparton tölti, reménykedve hogy az ívás előtti evésbe belecsöppen és még tud  egy-kettő jót horgászni.

Ez az imént is emlegetett szürke hétvége is így indult, mikor kaptam a telefont Pocsai Krisztiántól, hogy nem-e lenne kedvem vele kicsit kiszaladni pergetni a közeli csatornára. Természetesen nem kellet győzködnie, azonnal, habozás nélkül igent mondtam az ajánlatra :)

Délelőtt tíz óra fele már ide is ért, persze addigra már teljes harci készültségbe voltam, hogy ne keljen várnia rám, így hamar bepakoltuk a holmit a kocsiba, és már indultunk is a süllőhorgászatra.

Az idő igen viszontagságos volt.. fújt a szél, hol sütött- hol nem a Nap. Kíváncsi voltam mit sikerül kihozni a horgászatból ebben a szeszélyes időjárásban. Ahogy megismertem Krisztiánt ő se az a feladós típus, na meg én se, így jöhetett volna akármilyen befolyásoló tényező ( meteor hullás, jégeső, szőnyegbombázás) mi akkor is pergettünk volna egyet süllőre :D

Összeraktuk pálcáinkat, beállítottuk a fékjeinket, feltettük a csalijainkat és már repülhettek is a vízbe….Ebben a pillanatban hangzott el Krisz szájából a kulcsmondat: - Ja, elfelejtettem mondani, ez egy háziverseny, ahol csak a süllő számít – Na mondom, okés.. fel van adva a lecke - :D

Ezután, a mondat után néma csend lett úrrá a helyszínen, ha hasonlítanom kéne valamihez az adott szituációt, akkor egy igazi sakkjátszmához tudnám, ahol megfontolt lépésekkel próbáltunk időről-időre megfelelő húzásokkal elődrukkolni.

A „sakkjátszma,, első hala nekem adódott meg, mikor is a rézsűről húzott Awaruna névre hallgató gumimat egy kisebb süllő tolta meg, aki rövid ellenállás után legyőzött király módjára mattott kapott.


Kis szépség
Természetesen visszaengedtem éltető elemébe, hogy sokasodjon, és hogy éljen tovább, mint nemesi származású hal :)

Büszkén mutattam ujjammal Krisztiánnak hogy az állás egy-nulla. Lehet ezzel kicsit felbőszítettem őt (Bár kétlem  :D) mert rá tíz percre  neki is meg lett az első jelentkezője, aki rövid fejrázás, és tánc után megadta magát. Természetesen úgy, mint előző fajtársa ő is visszakerült a csatiba.

Az a szép kicsi.. :D
A kapások száma nem csökkent, sőt rövid időn belül sokasodott, ami mostanság nem volt jellemző a délelőtti-déli napszakra. Eddig inkább, ahogy az előző cikkembe is írtam a délutáni órák voltak azok, amik mérvadók voltak egy itteni pergetés során. Krisz, céltudatosan part szélét dobálta, mert már nem kimondottan a mederben tartózkodtak a süllők, mert már lehetett látni a kishalakat is mozogni, így a rájuk vadászó ragadozók se voltak ezzel másképp. Visszatérve az előző mondat elejére, a műcsali repült a part szélére, és már a lehulló ágában az eddiginél irtózatosabb, erősebb rávágást tanúsított a csatornalakó. Valameddig, Krisztián is azt hitte, hogy süllővel van dolga, mivel a tipikus fejrázás megvolt, ám hamar lecsillapodtak a kedélyek mikor az eddigi ezüstös árnyalat helyett egy inkább barnás színkavalkád bukkant elő a mélyből. Csodálkozva nézünk.. ez egy csuka, ráadásul jó csuka.. amire bizony ezen időszakban tilalom volt. A light boton nagyon jól küzdött, a fárasztás lényegesen tovább tartott az eddigieknél.

Itt csak sejtettük, hogy mivel van dolgunk


Itt már rájöttünk..:D
Mosolyogva mondom magamba, hú, még szerencse hogy nem süllő így az állás továbbra is megmarad egy-egynek :D
Úgy látszik ebben a kiszámíthatatlan időben is igen jól esznek a halak, és az eddigi periodikus evésük is kezd elmúlni a jó idő közeledtével. Amíg én magamban a háziverseny jelenlegi állásával voltam megáldva, közben Krisz ismételten egy kisebb fogast fáraszt. Azonnal mutatta, hogy egy-kettő, látszik, hogy ő az ilyen mondhatni átlagos hétvégi háziversenyt is úgy fogja fel, mintha az a legfontosabb mindent eldöntő verseny lenne :D

Teltek a percek, és versenyző barátunk már a sokadik süllőjét fogja, ami azt jelentette számokban hogy az állás nem több mint félórán belül egy-hatra változott. Nem hiába.. a rutin, meg az évek.. :D

 Ezután próbáltam felszívni magam, mint egy szivacs, nem akartam hogy hű de nagy zakó legyen a háziversenyből. Gyorsan le is cseréltem a jigen lévő csalimat egy Mikado, neonzöld színű kis gumihalra. Igazi süllőcsemegének tűnt, legalább is, ha én süllő lennék tuti ráraboltam volna!

Nem is kellet sokat várnom a kapásra, mivel az első dobásra sikerült egy koppintást kicsikarnom, mikor még a jig be se ült. Késve reagáltam a koppintásra, így megúsztam hal nélkül.. –Na, sebaj, majd most!- mondtam magamban. Repült a csali ugyanoda, mint előbb, és szerencsémre, vagy sem ismételten érkezett a lágy koppintás, amelyre most időben tudtam bevágni. Sajnos a tettes ismételten egy csuka volt, ráadásul az aprajából.

Idő közben szétváltunk Krisszel, és mindketten az általunk jónak vélt helyeket kezdtük el vallatni a maradék, hátralévő, horgászásra szánt időben.  Első kapást ki másnak, mint Krisztiánnak sikerült kicsikarnia, és ráadásul most nem egy krokodilpofájú küzdött a horog végén, hanem egy igazán pompás csatorna süllő. A maga testtartásával, gyönyörű színeivel nem véletlen hogy a kedvenc halammá vált. ( De szerintem sokan vannak még így ezzel.)

Gyönyörű hal!
Másik profilból

Már leírni se merem.. :D de a háziversenyen fogott halak aránya ismételten változott, ráadásul egy-hatról, egy-hétre :)

 A horgászatot kb. délután háromig terveztük, így a végére beleadtunk apait-anyait, hogy bebizonyítsuk hogy lehet halat fogni akkor is, ha már más az ilyen szeszélyes esetleg néhány üres dobás után visszavonulót fúj.  Kitartásunknak meglett az eredménye, mivel jómagam fogtam a nap zárásaként egy igazi szépséget, aki már duzzadt az ikrától, ezért óvatosan visszahelyeztem a vízbe.

Remélem a sok kis süllő megéli a holnapot..

 Háziverseny eredménye: Jómagam 3-Krisztián 12

 Végül, zárásnak leírnám, hogy sosincs olyan nap, hogy lehetetlen, mindig kell, hogy legyen a horgászban kitartás, így biztos hogy az eredmény se marad el!

7 megjegyzés:

  1. Szia Szabi!
    A tilalom előtt én is rápróbáltam a téli süllős helyekre, de addigra teljesen szétszéledtek a kis halak és velük együtt a süllők is. Majd nyáron visszatérek rájuk, az éjszakai portyák során :)
    Gratula!

    Dani

    VálaszTörlés
  2. Szia Dani!
    Igen, ez volt itt is a helyzet, a szokásos jó helyekről eltűntek a süllők, és keresni kellet őket. Remélem nyáron sikerrel jársz! :)

    VálaszTörlés
  3. Remélem, párszor csónakkal ránézek majd a mederre és a hídpillérekre is...

    VálaszTörlés
  4. Úgy lényegesen egyszerűbb lesz, ha van csónak, előre is sok sikert! :)

    VálaszTörlés
  5. Szia Szabi!

    Gratula az új cikkez.
    Ha ilyen sok süllő van nálatok, én a helyedben megpróbálnám szelektálni őket. Egy 3 colos kopytóval már azért szépen ki lehet válogatni a méreteseket... :o)
    Üdv.

    Tom

    VálaszTörlés
  6. Szia Tom!
    Hiába rakok fel nagyobb csalit, hidd el ez az a víz, ahol ez nem eredményes:) Maximum a mohó csukákat lehetne megfogni, esetenként harcsát.

    VálaszTörlés
  7. Szabi!

    Ki is próbáltad? Mi nagyobb műcsalikat használunk és bár jóval kevesebbet fogunk, nagyobbakat. Érdemes lenne pár horgászatot rászánni... Én úgy vagyok, hogy jobban mutat egy nagy hal a blogon, mint sok kicsi...
    Üdv.

    Tom

    VálaszTörlés