2013. július 28., vasárnap

Pergetés csatornán

Ul pergetés öröme

Hosszas tanulás után elérkezett Május 1. mikor végre nem azért kell reggel ötkor kelni, hogy kómásan nyomás a buszhoz, hanem azért mert irány pecázni haverommal meg barátnőmmel. Mondanom se kel teljesen más hangulatba kell fel ilyenkor az ember, este lefekvéskór is már arra gondoltam vajon másnap mi lesz a nyerő csali, és hogy egyáltalán eszik-e a hal.


Negyed hatkor megérkezett hozzám barátnőm rá, tíz percre haverom is, összeszedtem a motyót és már indulhattunk is!

Húsz perc kocsikázás után megérkeztünk a pecahelyre, csend és nyugalom volt. Kiszálltam a kocsiból, összeraktam a kis könnyű, de azonban mégis gerinces pálcám közbe figyelmesen néztem a vizet nem e látok valami féle „jelet”. Rablásnak nyoma nem volt, de legalább folyt a víz! Kezdésnek egy 3,5cm hosszú fehér twistert raktam fel a 3,5grammos jigfejre bízva abban, hogy a nászukat eljárt süllők ezen időszakban rohamosan el fognak kezdeni táplálkozni.


általam fogósnak vélt csalik

Tudni illik jól ismerem már ezt a vizet, ezért tudtam hogy egy bizonyos pontban van egy akadó amely jól tartja a halat, esetünkbe a süllőt. Próbáltam minél jobban megdobálni a helyet, de közbe óvatosságra intettem magam, nem akartam beszakadni.. apró pöccintésekkel próbáltam az akadó felett kapásra ingerelni a süllőket. Eltelt kb 20 perc kapás nélkül, ezután megpróbáltam megdobni a szélvizeket, mert bíztam abba, hogy az ott tartózkodó küszöket csipegeti a süllő. Néhány dobás után apró,  de határozott rávágást észleltem a visszahulló twisterre. Rövides fárasztás után partot is ért a kis süllő.


nem tudott ellenállni a twisternek

Dobtam még párat végül fogtam egy hasonló méretű süllőt ezután mondtam többieknek menjünk feljebb a kanyarhoz! Itt az a látvány tárult elém ,hogy a víz felszíne nem valami tiszta, ami lényegesen befolyásolta a csali vezetést, nem tudtam húzni rendesen a gumit ,mert mindig valami akadályba ütközött.

elég zavaros
Ezért kénytelen voltam közvetlen a lábam előtt táncoltatni a gumit, próbáltam minél halkabban leereszkedni teljesen a kövezés peremére, és onnét dobni. Körülbelül a tizedik dobás után pont mikor engedtem vissza fele a twistert a mélybe, vehemens rávágást éreztem mondtam magamba ennek a fele se tréfa! Tudtam, hogy ez már méretesebb példány lesz, ráadásul közvetlen a partszélen kapott, ezért óvatosnak kellet lennem, mert elég kevés damil állt rendelkezésemre, de szerencsére a jó fék beállításnak és a könnyű pálcának könnyedén sikerült kifárasztanom a süllőt,és haverom közreműködésével sikerült is megszákolni eme szép halat. 

gyönyörű fogas
Micsoda kapó fogak!
Teltek múltak a percek ám több süllő nem jelentkezett , csend lett úrrá a vízen. Ezután meg aminek szem és fültanúja voltam az valami eszméletlen!A víz tetejéről eltűnt a kosz, és elkezdett „élni” a víz, csak úgy fröcsögött az egész vízfelület! Boldogan vetettem a mélybe ismételten a twisteremet ám azonban a rengeteg rablás ellenére egy koppintást se tudtam kicsikarni… Kérdeztem magamba, hol  van a hiba, mit csinálok rosszul? Kétségbeesve nyúlok a csalis dobozért és általam kevésbé kedvelt  5cm-es wobblert akasztottam a kapocs végére, mert tudni illik inkább gumi párti vagyok. Víz felszínén, vagy vízközt sejtettem a süllőket és nagy meglepetésemre igazam is lett! 5 perc se telt el már éreztem a tipikus süllő elnehezedő kapást, nagy örömmel kiáltok fel magamba ez lesz a nyerő csali!

Nem bírt neki ellenállni!
Ezután még fogtam körülbelül 10-20 perc alatt hármat, igaz nem a kapitális példányok közé tartoztak de fogásuk így is hatalmas élmény volt! így tehát elégedett voltam magammal, és a csalival is.

szép akadás
apró fogas
C&R
Eléggé elkezdett sütni a nap, így úgy döntöttem, hogy dobok párat és azután nyomás haza! Még mindig a fogósnak bizonyult wobblert vezettem, mikor csak annyit éreztem, hogy egy hatalmas koppintás és megindul a fék, picit késve reagáltam, és sajnos nem lett meg, annyit láttam csak, hogy egy szebb balin úszik le a mélybe komótosan. Nem bánkódtam, hogy nem lett meg, mert így is összegezve 5 órahossza pergetés után sikerült fognom 5 szép süllőt ezen a szép napon. Ezek közül kettő szebbet elhoztam haza, mivel az egész család nagyon szereti a halat. Nagyon gusztusos, finom lakoma lett belőlük.


Hát nem étvágygerjesztő?