2013. október 29., kedd

Aki korán kel, halat lel

Süllőfészek, avagy a pergető horgászok paradicsoma 2

Hajnali három óra, ismételten csörög a telefonom ébresztője, és mi más lenne a korai kelés oka, mint egy jó peca J

Kissé kómásan keltem ki az ágyból, de hamar összeszedtem magam, mert 3:15-kór már hallottam a nagy hajnali csendbe Pocsai Pisti barátom kocsijának brummogását. Utunkra velünk tartott Misi barátunk is, aki jelen pillanatba a fotós szerepét töltötte be, ő is nagyon szívesen tölti szabadidejét a szabadban, mint mi horgászok.

 Mondtam magamban : - Jó társaságban nincs hiány, már csak a halak fognak hiányozni a sikerteljes naphoz-

Megindultunk az előző írásomba már említett csodás környékre, a Süllőfészek Horgászhelyre.  Bíztam benne, hogy most is szépen fogja adni a halat nekünk a bőkezű vízfelület. Út közben még kicsit csipásan néztem ki a fejemből, de hamar ’’ kijózanodtam ” mikor megérkeztünk, és szippanthattam egy nagyot a környék illatából, és hallgathattam a víz csobogását.  Miközben jómagam teljes extázisba voltam, ott várt minket a helynél Turza András, Pisti barátja, aki szintén nagyon ügyes pecás!  Összeállt a csipet csapat, így semmi sem akadályozhatta meg azt, hogy elkezdjük a horgászatot.


Dobálgatunk

Mivel az óra kb. 4-et mutatott így határozottan mindenki wobblerekkel kezdett el dobálni, mert a víz felszínén, felszín közelében sejtettük a süllőket.

Bandi fogta meg az első fogast, ami bíztató jel volt arra, hogy csipegetnek ezek a csodás halak!


szép fogas fogás! :)

A sort Pisti szép ragadozója követte:

egészséges süllő

Végigdobáltuk a hajnalt, lassan kezdett virradni, amikor is megmutatta a hely a maga varázsát, és Misi barátomnak sikerült erről csinálnia 1-2 gyönyörű felvételt, amely a Tisza-tavat is ábrázolja! :)





A nap felkeltével a balinok étvágya is megjött, és azt vettem észre, hogy Bandi az eddigieknél kicsit másabb wobblert rak a kapocs végére, amely nem más volt, mint egy jerk csali. Én próbáltam belelátni a fejébe és valami ilyesmit láttam: - Na, szórakozzunk egy kicsit a balinokkal! - J

 Nekem se kellett több, kapcsom végére egy Cormoran  Iwashi  Pencil került, ami még szűzen volt dobálva, mert őszintét megvallva nem szoktam nagyon jerkelni.

  Pöcögtettük a baiteket kitartóan, és elsőnek Bandinak sikerült fognia egy kölyök balint ezután, még ha jól számoltam fogott kb. 4-5-öt.


kis apróság :)

A jó mulatozás közepette megérkezett egy csapat  név szerint: Darabos Tamás, aki közismert blogger, Horváth András, és Jánosdeák Edmund, akik mindannyian remek pecások! Ők is örömmel vágtak neki a horgászatnak. :)




Ezután jómagam még mindig a jerkcsalit húztam, amikor a megállítás pillanatában egy jóforma balin húzta le a csalit a felszínről, melynek fárasztása Ul cuccal nagyon jó élmény volt! Sajnos a  fenekeszeg közvetlen a partnál leakadt. Kicsit változtatva megint csak a nagy kedvencemet a „gülüt’’ raktam a kapcsomra, mely most is nagy sikert aratott! J

Szebb balin :)

C&R

Időközben eléggé kisütött a Nap, kb. mindenkinek tavasz-nyár érzése lehetett, fel sem tűnt, hogy októbert mutatott a naptár. Bekövetkezett az a periódus, amikor a halak étvágya lentebb hagyott, de Pistinek még így is sikerült fognia néhány szebb halat.



Ebben a nagy melegben mindenki megszomjazott, így Horváth András kicsit félretéve a pecát egy kis kóstolóra invitált minket, amely nagyon finom szőlő pálinka volt  :)

Így zárásként leírnám, hogy én nagyon jól éreztem magam, és remek embereket ismertem meg a  mostani peca folyamán is! :)

További képek a pecáról:






2013. október 13., vasárnap

Jó időben, jó helyen

Süllőfészek, avagy a pergető horgászok paradicsoma

Onnét kezdeném az egészet, hogy Pergető Mánia harmadik születésnapja alkalmából rendezett ezen a csodás helyszínen baráti találkozót, ahova mi is elmentünk édesapámmal, (aki egyben a legkedvesebb mondhatni pergető társam) és Attila barátommal.  Igen zord időjárás közepette érkeztünk meg a helyszínre, de kárpótolt minket a barátságos környezet. Elmondható, hogy először jártunk ezen a helyen, de akkor is nyilvánvalóvá vált, hogy nem utoljára!

Összedugtuk a fejünket édesapámmal, és megbeszéltünk egy időpontot, mikor is újra meglátogatjuk a nevéhez hű Süllőfészket.  Ez az időpont október 10.-ére esett csütörtöki napra. Direkt egy hétköznapi napot választottunk mivel el szerettük volna kerülni a rengeteg sporttársat…

Reggel öt órakór csörgött az ébresztőm, ami számomra azt jelentette, hogy eljött a várva várt nap reggele. Nagyon nem is vacakoltam, mivel már előző nap összepakoltam a szükséges holmikat, kellékeket értem ez alatt: gumicsizma, pergető bot, orsó, csalis táska, és persze némi elemózsia! J

Öt óra harminckor meg is érkezett faterom  és neki is vághattunk a rövid útnak! Bő fél óra alatt meg is érkeztünk a kívánt helyre, ahol  számításunk bejött szinte senki se volt jelen a helyszínen hála a hétköznapnak. Megközelítettük a horgászandó területet, összeraktuk pálcáinkat, és kezdődhetett is a halak becserkészése! Édesapám elsőnek 4 grammos jiggel  rajta egy 1”-es Jaxon twisterrel, jómagam pedig 5 grammos jigfejjel azon egy 3,5cm-es Mann’s szintúgy twisterrel kezdtük el vallatni a vizet.  Mivel a víz kristálytiszta volt, így szinte kötelező jelleggel felkerült a  fluoro carbon előke a zsinór végére( bár őszintén megvallva én szinte már mindig fel szoktam kötni)  Nem kellett sokat várnunk az első kapásra, mivel rögtön az első dobásra sikerült fognia egy apróbb kövest fateromnak.



egy apróság

 Nagyon megörülve folytattuk tovább a dobálást, mikor is a túloldalról egy ismerős hang szólt át, aki szintén ügyesen fogdosta kifele a süllőket. Elsőre magamba elgondolkoztam azon, hogy ez a hang honnét lehet ennyire roppant ismerős…  Amíg ezen tanakodtam megérkezett Pocsai Pisti barátunk , és a Süllőfészek üzemeltetője  Bódi Zsolti  is. Illendően felmentünk köszönni nekik, amikor  találkoztunk az imént említett hang tulajdonosával a sokak által csak VV. Olivérként ismert emberkével. Rövid bemutatkozás után már közös erővel folytattuk tovább a dobálást. Faterom maradt az apró twistereknél, én pedig mivel rengeteg küszhajtást láttam a kristálytiszta vízben így átváltottam egy sokak által csak ,,gülüként” ismert wobblerra.  Körülbelül a tízedik dobásra sikerült fognom vele egy szebbecske balint, ezt követte utána még kettő fajtársa.

a ,,gülü" fogta balin

c&r

Ezután helyet változtatva visszatértem a szembe lévő oldalra, és onnét folytattam a dobálást, de mivel abba maradt a felszíni rablások száma, így én is lecseréltem a „gülümet”, és ismételten a gumi csalikra hagyatkoztam. Közben faterom szépen fogdosta az átlagméretű köveseket ul csalikkal. Olivér sem tétlenkedett egy igazán impozáns csukát sikerült fognia.

Szép példány!

Kezdtem magam kissé „kellemetlenül” érezni, hogy az ,,öregek” így beelőztek, így próbáltam én is rákapcsolni, és sikerült fognom egy apró kövest 1”-es fehérszínű relax twisterrel.

pici köves

 Ezután következett egy bő egy óra hosszás periódus, amikor nem ettek a halak, nem bánkódtunk mert közbe jót beszélgettünk, lehetőségem nyílt néhány élményemet megosztani Olival, és mivel ő is partner volt a beszélgetésbe szintúgy elmesélte 1-2 jópofa történetét.
 Eltelt az egy óra hossza, és ismételten szinte varázsszóra elkezdtek csipegetni a ragadozók. Mindannyian sorra fogtuk megfele a magunk többnyire kövesét, néha beesett 1-2 átlag méretű fogas is. Sok apróbb süllő mellett sikerült becsapnia fateromnak egy szebb másfélkilós süllőt is , mely eltérve a többi finom koppintásoktól ,igazán ahogy kell éles, odapörkölős kapással jelezte szándékát. Mondanom se kell nagy volt az öröm!

Nagy az öröm! :)

Ahogy lenni szokott a másik,,öreg” is megfogta a maga szebb halát egy közel hasonló méretű fogas süllőt, amely egy SpinMad CMA csalinak esett csábításul.

Kis csali nagy hal!

Nem bánkódtam, mert mivel hogy is van a mondás? Aki a kicsit nem becsüli, az a …. J  Jött egy pillanat,mikor elkapott a gyermeki láz, és bohóckodni kezdtem közvetlen a lábam előtt, és csak botból pöcögtetve ugráltattam a csalim a köveken. Amikor a kristály tiszta vízben megláttam, hogy a magam szórakoztatására mozgatott twister felkeltette az érdeklődését egy sügérnek nagyon megörültem, és figyelemmel tudtam követni az egész akciót. Meg kell, hogy mondjam felejthetetlen élményt adott nekem a kifogott kis csíkos hátú vitéz!


játszópajtásom :)

Ezután, a jó móka után visszatértem ismételten süllők becserkészéséhez, és sikerült is fognom egy szebb kövest, ámde ahogy megfogtam a magam halát, abba a minutumban Pisti is kiemelte szinte az  előző testvérének  mondható halat.

szinte egyszerre fogtuk

Egész napos dobálásba kezdtünk elfáradni, így úgy voltam vele:- na még egy halat fogok azután befejeztem mára!-, Szerintem az utoljára fogott süllő ezt meghallván oda is vágott az ul csalimnak.

Összegezve a napot fateromnak sikerült fogni körülbelül: 40-50db kösüllőt, 3 fogas süllőt, 2 sügeret
Jómagamnak, pedig 10-15 db kősüllőt, 3 balint, 1 sügeret sikerült becsapnom.
Pistinek őszintén megvallva nem is számoltam hány halat sikerült becserkésznie, mert fél úton meguntam a számolást J
Így a végére elmondanám, hogy kellemesen csalódtam Olivérben, és egy remek embert ismertem meg a személyében!


Süllőfészek hű volt a nevéhez és szépen adta a halat, így mindannyian elégedetten mentünk haza!