Év eleji örömpeca

Évköszöntő

Január harmadikát írtunk, mikor is sor került az idei év első pergető horgászatára, amit persze jómagam úgy vártam, mint annak idején a kisgyerek a majálist. Előző év utolsó horgászata a csukákról szólt, így reménytelien vágtunk neki hárman ( a téliesnek nem mondható időben)  a horgászatnak. Általában ketten szoktunk menni horgászni Faterommal, de most csatlakozott hozzánk barátunk, Pocsai Krisztián aki versenyhorgász, szakíró. Mikor kiértünk a meghorgászni kívánt helyre, akkor közölte velem Krisztián, hogy – Papi, szólok ,hogy Fateroddal lebeszéltük, háziversenyt rendezünk- Na mondom fasza, fel lehet kötni a gatyát! :D

Egyből, mint egy vaddisznó elkezdtem turkálni a táskámba, hogy mivel is kezdjek el dobálni. Mire megtaláltam a szerintem halaknak szimpatikus csalit, addigra látom, hogy Fater botja akcióban van, egy apró kölyökcsuka csimpaszkodik a jigen. Persze egyből ment az elmaradhatatlan baráti vérszívás: - Nesze neked versenyhorgász! :D - Krisztián csak mosolygott egyet, és tovább dobált, láttam rajta hogy, nagyon "szugerálja" a vizet.

Nem akartam lemaradni, ezért én is szinte megbabonázva emelgettem a mederben a kopyto műcsalimat, hátha  a csuka nem tud ellenállni ennek a szeszélyes táncnak. Szerencsémre, a sokadik próbálkozás után, egy elnehezedő kapást észleltem botomon, ami egy krokodilpofájút sejtett a horgon. Rövid fárasztás után partra is került a csöppség, gyors horogszabadítás, és mehetett is vissza, sajnos ezekről nem készült fotó a háziverseny hevében.. 

Cserkelő horgászatot folytattunk, ami számomra a legkedvesebb. Mikor menni kell a hal után, keresni a tartózkodási helyét, szinte el kell képzelni, hogy ha ragadozó volnék, hol tartózkodnék ...  Fontosnak tartom, hogy tudjuk elképzelni mi történik a víz alatt, mi hogy helyezkedik el.

A háziverseny állása időközben megváltozott, mivel Krisz megfordította az állást, és a pálya felénél járva már kettővel vezetett. A versenyszellem  egyikünkben sem csillapodott, sőt… Fater hulló ágában lévő gumijára valami irtózatos rávágást fejtett ki, jó ideig nem tudtuk mivel van dolgunk, csak akkor tudtuk meg, mikor megpillantottuk az ezüstös testet a már ilyenkor tiszta vízben. Egy gyönyörű balin volt a tettes, a nap eddigi legszebb hala! Háziverseny ide, háziverseny oda, de együtt örültünk a kifogott halnak!

Nagy az öröm!

 Ez a szép fogás csak jobban feltúrázott minket, így folytattuk a horgászatot. Pergető táskáinkat cipeltük méterről-méterre, mint Quasimodo a púpjait. Már kezdtünk elfáradni a sok menetelésbe, így több időt fordítottunk egy bizonyos szakasz meghorgászására, mert itt sejtettük a süllőket, csukákat, mivel itt egy mondhatni hirtelen mélyülés jön, na meg persze szerettünk volna egy kicsit szusszanni.

 Úgy látszik eredményesnek bizonyult a jó helymegválasztás mivel az első dobások egyikénél Krisztiánnak azonnal kapása lett, a bot másik végén egy gyönyörű szép egészséges csatornalakó küzdött. Egy hosszúkás árnyalatot pillantottunk meg a már ilyenkor algáktól kihalt tiszta vízben, a csatornalakó nem más volt, mint egy csuka, eddig fogott fajtársainál lényegesen nagyobb kroki.

Szép csatorna csuka!

 Az óra délután kettőt mutatott így nem maradt már sok időnk a horgászatra, de szerencsére sikerült úgy beosztani azt, hogy pont a pálya végére értünk, így úgy voltunk vele, na még itt dobunk párat azután megyünk haza. Miközben jómagam pakolásztam, Fater dobta az elsőt a végső helyen bízva abban, hogy egy ott ólálkodó süllő lecsap a gumiáldozatra. Különös módon már az első dobásra sikerült fognia egy apró fogast, majd kb. a harmadik-negyedik dobásra immár egy határozott koppintással jelezte szándékát a halak királynője, aki vehemensen kezdte el rázni a fejét, light cuccal eltartott egy darabig a fárasztása, (vagyis elég hosszú időnek tűnt a fárasztás az eddigi kisebb csukákhoz képest.)

Hát nem gyönyörű?

 Hatalmas öröm ült ki a széllel simogatott arcunkra, ebben a pillanatban szinte megszűnt létezni minden más, csak a süllő gyönyörű pompázata volt a szemünk célkeresztjében. Vígan kiabáltunk Krisztiánnak, hogy: -Gyere papi, itt van a hal!-

 Krisznek se kellett több azonnal a nyomunkba eredt, és folytattuk az eddigi szenzációsnak mondható napot. Egész nap kitartottam a fehér kopyto mellett, így minden hitem ebben a csaliban volt, tehát sokat vártam tőle, bíztam abban, hogy a nap végén rám kacsint fortuna asszony. Reményekkel telien suhintottam plasztikomat a mélybe, megvártam, hogy beüljön a jig, és utána egy határozott ráemeléssel kezdtem el a bevontatást, és ebben az ominózus pillanatban egy irgalmatlan koppintást észleltem, eddig ilyet ezen a vízen még nem is tapasztaltam… Megkezdődött a harc! Ragadozónk szemszögéből harc a mihamarabbi szabadulásért, esetemben pedig harc az életem eddigi legszebb haláért! Hosszas fárasztás után eldőlni látszódott a harc, meg is pillantottam a számomra itteni viszonylatokban hatalmas süllőt, el se hittem, amit látok..  Amíg az én szemem káprázott, közben a süllő úgy gondolta, hogy tesz még egy kitörést, ami az orsóm fékének „sikoltozásával” járt. Light pálcám szinte karikába hajlott, de szépen felőrölte az ellenfele erejét, most már tényleg elfáradt őkelme. Faterom segítségével sikerült megszákolni az életem eddigi legnagyobb süllőjét.

Szinte fel se fogtam, hogy mi történt..

 Mondanom se kell ez a nap egy igazi örömpeca volt, mely még mindig nem ért véget, mivel még tartogatott a Fortuna néhány szép halat számomra:

 A Nap végül lehunyta szemét, így véget ért számunkra ez a felejthetetlen nap, ami méltán az eddigi legjobb évkezdés volt!

Mindenütt jó, de legjobb csatornán!

A csatornák vad urai

Címből is sejtetik, hogy ismételten egy igazi semmihez se fogható csatorna pergetésről lesz szó, melyre újév előtti napokban kerítettünk sort Attila barátommal, és Faterjával.Mi is lehet ez a ’’vad úr,,?

Talán egy hal? Vagy egy mások által kitalált mende -monda, mint a Loch Nessi -szörny? Mielőtt mindenki kétségbe esne elárulom, hogy a csuka horgászatáról lesz szó.

Mikor megérkeztünk a kiszemelt helyre, már szinte a karjait nyújtogatta a Nap, és lágyan simogatta borostás arcomat. Tipikus jó horgász-idő volt, ezért örömtelien kezdtük el dobálni a „gumiretteneteket”. Ahogy eddig is lenni szokott, így most is mindenki más-más plasztikokkal kezdte vallatni a medret.

Az első tigris!

Múltak a percek, de viszont a csukák eddig nem nagyon akartak mutatkozni. Elkezdtem tanakodni, hogy itt valami bibi van, mert a napokba már jártam ezen a helyen Faterommal, és  hogy is mondjam.. Öröm pecában volt részünk! Rengeteg csukát fogtunk rövid időn belül. Tudtam, hogy a csukák itt vannak, de valamiért nem voltak hajlandóak a lassan orsóból vezetett gumikat megtámadni. Új ötlettől vezérelve pöccintettem csalimat a mélybe, de változtatva az eddigi vezetési technikámon, most mindig botból emelve ütöttem fel a csalit az aljzatról, kicsit változtatva az eddigi lassú tempón. Lás csodát azonnal koppintást észleltem a visszahulló ágában lévő gumihalon. Igaz nem volt egy matuzsálem, de az ilyen csatornába ul cuccal jómagamnak egy ilyen csuka kifogása is nagy élményt jelent mind a mai napig!

Mohón ettek!

Kérdeztem magamba, ez most a véletlen műve, vagy ma tényleg ez lenne a nyerő?  Legegyszerűbben választ kapni erre úgy tudok, ha újra próbálkozom! A helyzet ugyanaz mint, az előző bevontatáskor, bedobom a csalit, megvárom hogy beüljön, és onnét orsóval korrigálva, botból beleemelve folytatom a vezetést. Már a csali jóval a medren túl járt, mikor egy elnehezedő kapást éreztem. Nocsak, egy újabb csuka! Rövid fárasztást követően a partra emeltem őkelmét, 1-2 fotó, és mehet is vissza lubickolni a csatornába.

Már mehet is vissza!

Még mindig hitegettem magam: -Nana, ez még csak a második, ez is lehet a véletlen műve!- (Bár hozzáteszem, hogy a két csuka fogása kb. két perc történése alatt ment végbe. )

 

A kicsik is garatra nyelték!

Mikor viszont 5 perc alatt már a negyedik krokodilpofájút csaptam be, kezdtek a kételyek eltűnni… Miközben jómagam örömmámorban jártam, Attila barátom is megfogta a maga csukáját, ami bizonyítja, hogy nem kell lebecsülni a csatornák varázsát.

Attila barátom is szépen fogta!

Kezdett úgy tűnni, hogy a szerencse ma ránk mosolygott, de sajnos hamar lehűtötte a kedélyemet egy ravasz csatorna lakó, aki a tálcán kínált 2”-es gumimat magával ragadta, és vadul elkezdett megindulni.. Mondanom se kell, nem voltam a helyzet magaslatán főleg, hogy nem tudtam megálljt parancsolni a gladiátornak mondható harcosnak. Rövid küzdelem után kipattant a szájából a jig, így nem sikerült bearanyozni a napom egy szép fogással.

 

Remélem pár év múlva ismét találkozunk!

Kissé búsan folytattam tovább a dobálást, de hamar vigaszt találtam, mert ismét egy határozott koppintást éreztem az ul pálcámon. Igaz nem az a méret, ami imént elment, de azért  ezzel az aprósággal is jót lehet szórakozni.

Csalik méretén emelten egy kicsit, és a hátralevő időt a nagyobb (6 cm) plasztikok dobálására fordítottam. Persze a vezetési módszer maradt az eddigi, ami továbbra is eredményesnek tűnt, mert az apró csuka fittyet hányva rohant neki csalimnak.

További becsapott csukáimnak se jelentett gondot a nagyobb méret!

Nap simogatása kezdett alább hagyni, így mi is befejeztük a horgászatot, ami elég jól sikerült leszámítva az elment gladiátoromat… De nem búslakodok, nem letudott még ez a párbaj!