Rendhagyó horgászat

Villámpeca

Tanulmányi okok miatt elmaradt májusban az élménybeszámoló, ezért most jutottam el odáig, hogy elmeséljem nektek egyik áprilisi villámpecánk történetét.

Gyönyörű tavaszi napra virradt a reggel, mikor már javában reneszánszát élte a természet. Jó volt látni, hogy a különböző növények virágai micsoda pompákban ragyognak, ami eleve jobbá teszi az ember közérzetét.

Délelőtti órákban kaptam egy telefonhívást Fateromtól, hogy mi lenne, ha délután kiszaladnánk a csatorna egy villámpecára, mert van egy kis szabadideje, és azt a pár órát szeretné a vízparton tölteni. Természetesen nem kellet sokáig győzködnie, örömmel kezdtem el összepakolni a horgászatra vinni kívánt felszerelést.

Hamar elérkezett az ominózus délután, és el is indultunk a „tutiba”. Mikor megérkeztünk a horgászandó területre a szél enyhén simogatta az arcunkat, és a csatorna vize kakaó állagú volt.

Csukára szerettünk volna pergetni, mivel a süllőre még tilalom volt pár napig.
Elég nehéz úgy összeállítani a felszerelést, hogy véletlenül se akadjunk bele süllőbe, mivel megsúgom, hogy korábbi horgászatunkkor is sikerült véletlenszerűen süllőt fogni, és őkelme már le volt ívva. Próbáltunk a csalik méretével játszadozni, mert bíztunk benne ez az egyik kulcs ahhoz, hogy elkerüljük az édesvizek sárkányát. Második lehetőség az volt, hogy a csali vezetésén próbálunk változtatni, mivel a tapasztalatok azt súgják, hogy itt a csatornán a süllők többsége ilyenkor szinte „ráfekszik” az aljzatra, és lassú csali vezetéssel szinte az orra elé kellet felkínálni a plasztikokat.

Tehát, szerintünk ez a két dolog között kell hazárdírozni, ahhoz hogy szelektálni tudjuk a különböző halfajokat. Persze, azért próbáltuk a csali méretet úgy kiválasztani, hogy túlzásokba ne essünk, ragaszkodni akartunk a csatornában lévő átlag táplálékhal mérethez.  Kezdésnek jómagam egy korábban bevált egyszerű kialakítású, de annál inkább fogós gumihalat tettem fel a kapcsom végére, és mivel nem reménykedtem nagy csukákban így elégnek tartottam a 0.24-es fluocarbon előke használatát, mert még erről sose veszítettem el csukát, melyek között akadt jobb is.

Próbáltam agresszív csalivezetéssel  fel-fel ütögetni a fenékről a műcsalit, annak reményében, hogy sikerül felhergelnem egy  „tigrist” . De midőn véletlen, egy tipikus szúrós koppintást éreztem botom végén, ami egyáltalán nem hasonlított  a csuka odavágós kapására. És igen, rövid fárasztás után meg is pillantottam a nap első halát, egy süllőt. Kissé mosolyogtam, egy fotó erejéig a kezembe tartottam, és utána tovaengedtem, hogy nőjön, és sokasodjon. :)

Érdekes kezdet...

Eközben édesapám egy nagyobb plasztikhalat rakott fel, és ezzel próbálta kapásra ingerelni az egyébként is vad csukákat. Ha emlékezeteim nem csalnak, ő is emelgetve botspiccből dolgoztatta a csalit, és reménykedett, hogy nem fog hasonlóképpen járni, mint én. :D   Hamar be is jelentkezett nála egy hal, aki ráadásul nem akarta könnyen adni magát, a light bot gyönyörű szépen dolgozott, és szépen lassan felőrölte a harcos erejét. Sajnos ismételten azt kellet látnunk, hogy egy nagy ezüstös test villan meg a zavaros vízből, ami egyáltalán nem hasonlított egy csukára. Igen, egy szép süllőt sikerült partra emelni, és így szinte kezdett rendhagyóvá válni ez a villámpeca.

Egészséges csatorna süllő

 
Fura érzés az olyan,  mikor amit kigondol az ember taktikát az nem válik be. Ilyenkor jön az a opció, hogy próbálunk változtatni a jig súlyán, és a csali színén, szintúgy méretén továbbra is. Lehet ez a plusz dolog kell ahhoz, (jigfej kisebb vagy nagyobb súlya) hogy eredményesek legyünk. Reménykedve dobtuk újra csalijainkat a mélybe, és bíztunk benne, hogy végre nem egy fogast fogunk. Fateromnak, bő tíz perc dobás után kapása is lett, összenéztünk és bíztunk a sikerben. A ragadozó hamar megadta magát, így igen hamar kiderült, hogy mivel van dolgunk… Igen, végre egy csuka!  Megérte változtatni, néha ilyen apróságon múlik a siker.

Igaz hogy kicsi, de végre csuka!

Biztonság kedvéért azonban elhagytuk a helyet, és meglestük a korábban már eredményesnek bizonyult kanyar részt. Gondoltuk, lehet, hogy éppen itt vannak összeállva a csukák, mert az előző helyről „elkergették” őket a süllők, mert tudni illik a süllők vannak olyan arrogánsak mint a csukák, és ha sikerül elszaporodniuk, utána akár egyeduralkodóvá válhatnak egy adott vízen, esetünkben lassan ezen a csatornán.

Egyik kedvenc helyszínem!

Jómagam kitartottam az eddigi csalimnál, édesapám meg persze az imént csukát adó csalit hagyta fent a kapocs végén.  Legelső dobásunk közvetlen párhuzamosan a part szélére ment, mert gyakori eset, hogy az ide kihúzódó táplálék halakat intenzíven lakmározzák a különböző ragadozók. Szinte első dobások egyikére sikerült is fognom valami apró, de annál inkább agresszív csatornalakót. Mivel part szélén sikerült megakasztanom ezért esélyt nem adtam neki, hogy megszökjön.  Sajnos hamarosan megpillantottam, hogy ismételten egy süllőifjonccal van dolgom, ami már szinte kezdett engem frusztrálni.  Egy valami enyhítette csak a „fájdalmam” a gyönyörű szép tavaszias környezet!

Hol vannak a csukák?

Szép a természet!

 Ahogy az lenni szokott, a pecázással hamar telik az idő, így most is elrepült az a pár órácska. Szedtük a sátorfánkat, és elindultunk hazafelé kissé elégedetlenül, amiért csak egy csukát fogtunk, de a tapasztalatainkat magunkkal vittük.
Mi a tanulság az ilyen napból?  Szerintem az, hogy mindig hinni kell a csaliban, és ha valami nem hoz eredményt, akkor valamin változtatni kell, vagy a csali vezetésen, vagy a jigfej súlyán, vagy a csali méretén. Még hozzátenném azt, hogy mivel ez a csatorna igen erősen süllős víz, így itt még nehezebb szelektálni a halfajokat, hogy éppen mire szeretnénk horgászni. Megpróbáltunk megtenni minden tőlünk telhetőt.

Kipóbáltuk: Versenyzés

Versenyzés Öröme

Néhány év pergetés után eljön az időszak, mikor a magával soha meg nem elégedő horgász ki akarja próbálni magát egy másik horgászhelyen, másik eddigi ismeretlen körülmények között. 

Számunkra ez az időszak most jött el, mikor is vettük a bátorságot és neveztünk, Faterommal a 2014. évi  Országos Rapala Pergető Bajnokság első fordulójára, melyet Tőserdőn, a Holt-Tiszán rendeztek meg. Azon szándék vezérelt minket a versenyzés felé, hogy tapasztalatot szerezzünk, és megismerjük ezt a csodálatos általunk még nem nagyon érzett „versenyszellemet”

Eljött a várva várt nap, mikor a reggeli órákban került sor a találkozásra Pocsai Krisztiánnal, és Pocsai Lacival, akik már rutinos versenyhorgászokként szintúgy neveztek erre a versenyre. Összegyűlt a csipet-csapat így most már neki is vághattunk a bő egy-másfél órás útnak. Utazás közben természetesen ment a diskurálás, ment a poénkodás.. :D

Jó társaságban gyorsan telik az idő, így igen gyorsan a kiszemelt helyre érkeztünk. A horgászhely adottsága azonnal magával ragadott, én, mint főleg csatornapecás csak ámultam a gyönyörű táj látván, és a maga vad arculatát mutató vízen. Nem is nagyon tétováztunk, így hamar csónakba is ültünk, mert szerettünk volna minél többet megtudni a versenypályáról. Ami legelőször megragadta a figyelmemet az a rengeteg akadó, és bedőlő fák voltak, melyek szerintem minden ragadozó halra horgászó számára impozánsan hatnak. Meg eleve hogy is tartja a mondás…? „Ahol az akadó, ott a hal!” :)

Sikló járta víz :)

Először mindketten gumikkal kezdtünk el dobálni , és kissé óvatosan még csak tapogatva próbáltuk meg közelíteni az akadók környékét. Mondhatni minden egyes négyzetméteren ígéretes helyek voltak, így elég nehéz volt megtalálni a „tuti” helyet. Körülbelül, reggel tízet mutathatott az óra, mikor az egyik tökleveles helyhez értünk. Szinte érezni lehetett a levegőben, hogy itt halnak kell lennie! Nem is kellet sokat várni az első kapásra, mert az első dobások egyikére Faterom botja bizony szépen el kezdett rugózni. Rövid ideig rázta magát menekülvén a titokzatos ragadozó, de sajnos leakadt…

Bevetésre váró plasztikok

Nem bánkódtunk, mert ezt is el tudtuk úgy könyvelni, hogy találtunk egy jó helyet, ahol már sikerült rövid idő alatt kicsikarni egy rávágást. Időközben igencsak kitárta karjait a Nap, mivel a hűvös reggeli idő átváltott a vízen enyhe kánikulává. Még mindig a kisebb gumikat erőltettük, mikor egy enyhe koppintást észleltem, de sajnos mire bevágtam volna a tettes el is tűnt.

Hosszú kapástalan óra következett, és már délutáni órákba váltott át a nap, mikor végre ismételten sikerült koppintást kicsikarnunk ám viszont most nem akadók közül, hanem mélyebb vízen a mederben. Sajnos, ez se lett meg… elvitte a gumicsali farkát.

Valami megrágta

A nap hátralevő részében nem sikerült több halat támadásra ingerelnünk, így visszavonulót fújtunk a szálláshelyre, ahol a korábban édesapám által megfőzött körömpörköltből falatoztunk egy jót, és utána, mint a tejjel jóllakott macskák kidőltünk, elaludtunk. :D

Verseny napjára virradt a hideg reggel, ahol mi már kipihenten kissé megfázva vártuk a verseny kezdetét jelző dudaszót. Hihetetlen érzés volt látni a rengeteg csónakot a vízen, körülbelül ha hasonlítanom kéne valamihez a dolgot, akkor ahhoz tudnám, mintha lenne egy óriási kád, és az telis-tele lenne papírcsónakokkal :D

Gyülekező

Elhangzott a várva-várt dudaszó így szépen sorjában elindultak a csapatok az általuk jónak vélt szakaszok felé.  Mi se tettünk másként, az előző edzésnapkor kitapasztalt helyeket próbáltuk volna erőltetni, persze azon részeket, amik még nem voltak foglaltak :D Bíztunk benne, hogy ma több szerencsénk lesz, mint tegnap és sikerül valami kézzel foghatót, és centiben mérhető dolgot fogni :D

Most beindult az a bizonyos csapat munka henger.. így tehát Faterom inkább a light-ultra light gumikat erőltette partszéleken, jómagam pedig a rézsűt, és a medret kezdtem el dobálni hol gumival, hol különböző fémekkel.

Eltelt másfél óra a versenyből mikor végre megérkezett a várva várt kapás, aminek jómagam nagyon megörültem, és Fortuna is úgy akarta, hogy ez a hal ne verje le magát a jigről. Rövid fárasztás után azonban mosolyogva pillantom meg, hogy mit is fogtam… Kárászt! Jót nevettem magamba, és mivel nem számít bele a versenykiírásba vissza is engedtem :D

Mivel ezen a helyen több rávágást nem sikerült produkálni, így másik szakasz után néztünk, ahol bíztunk benne, hogy a sekély már a nap által felmelegedett vízen sikerül fogni egy-kettő sügért, vagy csukát. Elő is kerültek az apró gumihalak, twisterek, és már folytattuk is a ragadozók becserkészését.

Biztató jeleket láttunk a szemünk előtt, mivel kisebb hajtások voltak megfigyelhetők még az általunk meghorgászni tudott területen.  Meg is lett az eredménye az ulre váltásnak, mivel édesapám megfogta a verseny során a versenykiírásba már szerepelő első halat, egy kisebb csukát. Örömtelien, óvatosan helyeztük el a haltartó szákba, és reménykedtünk benne, hogy sikerül megfogni testvéreit vagy akár nagyobb fajtársait. Tíz perc se telt el, és ismételten egy kis krokodilpofájú küzdött a horgon. Kicsit sajnáltuk, hogy ő is ilyen kicsi, de lényeg a lényeg ő is pontot ér! :)

Verseny második felében sikerült megfognom nekem is a bizonyos becsületbeli halamat, egy sügért, aki szerintem teljesen a csónakig követte a kis twisterem, mire rá tudta vetni magát.

Ezután következett egy rövid időszak mikor már túlságosan is sütött a nap, és a kapások száma is lecsökkent teljesen nullára. Végül, a verseny végét jelző dudaszó előtt sikerült még egy kicsit nagyobb (40cm) csukát megfognunk.

Itt már az eredményhirdetésre megyünk

Szerintem nem voltak étvágyuknál teljesen a csukák, akik főleg jellemző halfajok ezen a pályán. Életünk első pergető versenyéhez képest elégedettek voltunk magunkkal, mert sikerült is halat fognunk, és jól is éreztük magunkat.

Biztos vagyok benne, hogy lesz még rá alkalom, és nevezünk a jövőben is erre a nagyszerű versenysorozatra!

Végül jöjjön a rövid eredményhirdetés:

1.    helyezett: Bársony Tibor-Kovács Zoltán
2.    helyezett: Simon Zoltán-Szilágyi Zoltán
3.    helyezett: Csabai István-Stingel József
4.    helyezett: Buckó János-Buckó Botond
5.    helyezett: Pocsai László-Pocsai Krisztián
….
29. helyezett: Takács Szabolcs-ifj. Takács Szabolcs

Eredményhirdetésre várva

Elnézést kérek, hogy nem sikerült fotót készítenem a kifogott halakról, de nem akartam a drága versenyzésre szánt időt fotózással eltölteni.


Kép forrás: http://www.orpb.hu/

Kitartás gyümölcse

Ívás előtti hajsza

Átlagos, szürke hétvégi napra ébredtem, mikor is már süllő tilalmi ideje vészesen közeledett…

Aggódva néztem a napok elébe, mert bele se mertem gondolni, hogy hogyan fogom tudni kibírni a kedvenc halam horgászata nélkül a kimondani is sok ( kb. 61 nap) időt.

Ezért természetes is hogy a süllő mániákus horgász, amilyen én is vagyok az utolsó napokat is a vízparton tölti, reménykedve hogy az ívás előtti evésbe belecsöppen és még tud  egy-kettő jót horgászni.

Ez az imént is emlegetett szürke hétvége is így indult, mikor kaptam a telefont Pocsai Krisztiántól, hogy nem-e lenne kedvem vele kicsit kiszaladni pergetni a közeli csatornára. Természetesen nem kellet győzködnie, azonnal, habozás nélkül igent mondtam az ajánlatra :)

Délelőtt tíz óra fele már ide is ért, persze addigra már teljes harci készültségbe voltam, hogy ne keljen várnia rám, így hamar bepakoltuk a holmit a kocsiba, és már indultunk is a süllőhorgászatra.

Az idő igen viszontagságos volt.. fújt a szél, hol sütött- hol nem a Nap. Kíváncsi voltam mit sikerül kihozni a horgászatból ebben a szeszélyes időjárásban. Ahogy megismertem Krisztiánt ő se az a feladós típus, na meg én se, így jöhetett volna akármilyen befolyásoló tényező ( meteor hullás, jégeső, szőnyegbombázás) mi akkor is pergettünk volna egyet süllőre :D

Összeraktuk pálcáinkat, beállítottuk a fékjeinket, feltettük a csalijainkat és már repülhettek is a vízbe….Ebben a pillanatban hangzott el Krisz szájából a kulcsmondat: - Ja, elfelejtettem mondani, ez egy háziverseny, ahol csak a süllő számít – Na mondom, okés.. fel van adva a lecke - :D

Ezután, a mondat után néma csend lett úrrá a helyszínen, ha hasonlítanom kéne valamihez az adott szituációt, akkor egy igazi sakkjátszmához tudnám, ahol megfontolt lépésekkel próbáltunk időről-időre megfelelő húzásokkal elődrukkolni.

A „sakkjátszma,, első hala nekem adódott meg, mikor is a rézsűről húzott Awaruna névre hallgató gumimat egy kisebb süllő tolta meg, aki rövid ellenállás után legyőzött király módjára mattott kapott.

Kis szépség

Természetesen visszaengedtem éltető elemébe, hogy sokasodjon, és hogy éljen tovább, mint nemesi származású hal :)

Büszkén mutattam ujjammal Krisztiánnak hogy az állás egy-nulla. Lehet ezzel kicsit felbőszítettem őt (Bár kétlem  :D) mert rá tíz percre  neki is meg lett az első jelentkezője, aki rövid fejrázás, és tánc után megadta magát. Természetesen úgy, mint előző fajtársa ő is visszakerült a csatiba.

Az a szép kicsi.. :D

A kapások száma nem csökkent, sőt rövid időn belül sokasodott, ami mostanság nem volt jellemző a délelőtti-déli napszakra. Eddig inkább, ahogy az előző cikkembe is írtam a délutáni órák voltak azok, amik mérvadók voltak egy itteni pergetés során. Krisz, céltudatosan part szélét dobálta, mert már nem kimondottan a mederben tartózkodtak a süllők, mert már lehetett látni a kishalakat is mozogni, így a rájuk vadászó ragadozók se voltak ezzel másképp. Visszatérve az előző mondat elejére, a műcsali repült a part szélére, és már a lehulló ágában az eddiginél irtózatosabb, erősebb rávágást tanúsított a csatornalakó. Valameddig, Krisztián is azt hitte, hogy süllővel van dolga, mivel a tipikus fejrázás megvolt, ám hamar lecsillapodtak a kedélyek mikor az eddigi ezüstös árnyalat helyett egy inkább barnás színkavalkád bukkant elő a mélyből. Csodálkozva nézünk.. ez egy csuka, ráadásul jó csuka.. amire bizony ezen időszakban tilalom volt. A light boton nagyon jól küzdött, a fárasztás lényegesen tovább tartott az eddigieknél.

Itt csak sejtettük, hogy mivel van dolgunk

Itt már rájöttünk..:D

Mosolyogva mondom magamba, hú, még szerencse hogy nem süllő így az állás továbbra is megmarad egy-egynek :D

Úgy látszik ebben a kiszámíthatatlan időben is igen jól esznek a halak, és az eddigi periodikus evésük is kezd elmúlni a jó idő közeledtével. Amíg én magamban a háziverseny jelenlegi állásával voltam megáldva, közben Krisz ismételten egy kisebb fogast fáraszt. Azonnal mutatta, hogy egy-kettő, látszik, hogy ő az ilyen mondhatni átlagos hétvégi háziversenyt is úgy fogja fel, mintha az a legfontosabb mindent eldöntő verseny lenne :D

Teltek a percek, és versenyző barátunk már a sokadik süllőjét fogja, ami azt jelentette számokban hogy az állás nem több mint félórán belül egy-hatra változott. Nem hiába.. a rutin, meg az évek.. :D

 Ezután próbáltam felszívni magam, mint egy szivacs, nem akartam hogy hű de nagy zakó legyen a háziversenyből. Gyorsan le is cseréltem a jigen lévő csalimat egy Mikado, neonzöld színű kis gumihalra. Igazi süllőcsemegének tűnt, legalább is, ha én süllő lennék tuti ráraboltam volna!

Nem is kellet sokat várnom a kapásra, mivel az első dobásra sikerült egy koppintást kicsikarnom, mikor még a jig be se ült. Késve reagáltam a koppintásra, így megúsztam hal nélkül.. –Na, sebaj, majd most!- mondtam magamban. Repült a csali ugyanoda, mint előbb, és szerencsémre, vagy sem ismételten érkezett a lágy koppintás, amelyre most időben tudtam bevágni. Sajnos a tettes ismételten egy csuka volt, ráadásul az aprajából.

Idő közben szétváltunk Krisszel, és mindketten az általunk jónak vélt helyeket kezdtük el vallatni a maradék, hátralévő, horgászásra szánt időben.  Első kapást ki másnak, mint Krisztiánnak sikerült kicsikarnia, és ráadásul most nem egy krokodilpofájú küzdött a horog végén, hanem egy igazán pompás csatorna süllő. A maga testtartásával, gyönyörű színeivel nem véletlen hogy a kedvenc halammá vált. ( De szerintem sokan vannak még így ezzel.)

Gyönyörű hal!

Másik profilból

Már leírni se merem.. :D de a háziversenyen fogott halak aránya ismételten változott, ráadásul egy-hatról, egy-hétre :)

 A horgászatot kb. délután háromig terveztük, így a végére beleadtunk apait-anyait, hogy bebizonyítsuk hogy lehet halat fogni akkor is, ha már más az ilyen szeszélyes esetleg néhány üres dobás után visszavonulót fúj.  Kitartásunknak meglett az eredménye, mivel jómagam fogtam a nap zárásaként egy igazi szépséget, aki már duzzadt az ikrától, ezért óvatosan visszahelyeztem a vízbe.

Remélem a sok kis süllő megéli a holnapot..

 Háziverseny eredménye: Jómagam 3-Krisztián 12

 Végül, zárásnak leírnám, hogy sosincs olyan nap, hogy lehetetlen, mindig kell, hogy legyen a horgászban kitartás, így biztos hogy az eredmény se marad el!

Februári ragadozók

Ragadozók a zavarosból

Február végét mutatott a naptár, mikor is eljött az az időszak, hogy a hosszú ( legalább is számomra hosszúnak vélt) pecától mentes hetek után ismételten ki tudtam jutni a szeretett csatornámra pergetni Faterommal.

Emlékszem, már eleve buzgón ültem végig az órákat a padban, csak az aznapi pedzőzésen járt az eszem… Hallottam a rossz hírt másoktól, hogy a csati vize igen zavaros, mivel engedik átfele a vizét az egyik tóba. De viszont sosem voltam az a pesszimista ember, ezért mikor eljött a suliban a csengőszó, azonnal hívtam Fatert,  hogy jöjjön értem, így a drága perceket még arra se kell elpazarolnom, hogy hazacammogjak.. :) Mert ugyebár a horgász szeretne minél több időt tölteni a szeretett vizén, nyugalomban, szinte mindentől távol.

Horgászhely felé tartva elkezdtünk nagyon morfondírozni, hogy ebben az átlagnál is zavarosabb vízben mi lesz a nyerő csali, ki mivel kezdjen. Amíg ezen filóztunk megérkeztünk a csatorna partjára.

Azonnal kimásztam a kocsiból, és kíváncsian tekintettem a vízre, hogy saját szememmel is lássam ezt a zavarosságot. Sajnos igaz volt, amit beszéltek… a csati vize szinte olyan volt, mint a kakaó.

Természetesen nem szedte kedvemet az adott szituáció, gyorsan a már otthon előre megkötött előkét felhelyeztem a főzsinórra, és repülhetett is az általam még először használt, de annál inkább szimpatikus plasztik csali a kakaóba.

Mivel, a csukák a násztáncukat járták, így próbáltam főként a mederben lassú csalivezetéssel kapásra ingerelni az ott tanyázó süllőket. Faterom eközben a cheburaskával  felszerelt gumiját dobta át a csati túlsó oldalára, és már a lehulló ágában egy határozott koppintást érzett. Sajnos azonban a várva várt süllős fejrázás elmaradt, így kissé szomorúan vettük észre, hogy egy csukát sikerült becsapni, de azért nem bánkódtunk, mert legalább a zavaros vízből sikerült kivarázsolni egy egészséges halat.

Szép kroki

Jól működött a chebu

A ragadozók most már szemlátomást mozgolódtak, nem volt olyan egyszerű dolgunk, mint a hideg téli napokon, hogy ha megtaláljuk a bandát, akkor örömpecában lesz részünk.. Most folyamatosan helyről-helyre kellett vándorolni. 

Édesapámmal szétváltunk, és külön-külön kezdtük el vallatni a rézsű vonalát, és a medret. Jómagam kitartottam az új kedvencem mellett, ezért továbbra is azzal dobáltam, csak annyiban változott a helyzet, hogy a hagyományos jiget én is 3 grammos chebura cseréltem. Bíztam benne, hogy ez lehet az a plusz dolog, ami a mai napon sikerre vezethet. Így már mindketten ezt az orosz csodagolyót használtuk, és szerencsére meg is lett az eredménye, mivel Fater füttyent, odanézek és egy gyönyörű süllőt pillantok meg a távolban. Nem volt egy kapitális példány, de mégis hatalmas örömöt okozott nekünk azon a napon, mivel ebben a zavaros vízben is sikerült becsapni őkelmét.

Rémült tekintet

Eddig általam nem tapasztalt módon periódikusan kezdett el enni a süllő, kb. 2 óra után sokasodott meg a kapások száma. Csodálkozva is néztem, mivel eddig ilyet inkább a Berettyón figyeltem meg. Egyik szimpatikus helyen kicsit több időt töltöttem el, mivel egyre több halmozgást láttam. Óvatosan lassú orsótekerésből vezettem fűrészfokszerűen a plasztikomat a mederben, utána azt fel a rézsűn, és mikor már a part szélénél járt a csalim egy apró megtolást éreztem, szinte biztos voltam benne hogy süllő lesz! Sikerült időben bevágnom, nagy ellenállást nem tanúsított a süllőkoma, hamar kiemeltem a partra, készítettem egy fotót róla, ami nem sikerült valami túl jól, tehát sajnos ezt nem tudom megmutatni.

Rohamosan kezdett sötétedni, ezért lassan, de biztosan kezdtük a kocsi fele araszolni, és csak néhány helyen dobtunk párat, hogy hátha az utolsó szó jogán egy süllő megkívánja a neki felkínált gumiújdonságot. :D  Öregem sikerrel is járt, mivel sikerült fognia egy gyönyörű ,,királynőt” ami egyben a mai nap legnagyobb hala volt.

Szebb példány a naplementéből

A Nap nyugovóra tért, így örömmel néztem vissza a csatornára, és úgy érzem, hogy igen tanulságos volt ez a nap, mivel ebből a zavaros vízből is sikerült kicsalogatni 1-2 szép ragadozót!

Év eleji örömpeca

Évköszöntő

Január harmadikát írtunk, mikor is sor került az idei év első pergető horgászatára, amit persze jómagam úgy vártam, mint annak idején a kisgyerek a majálist. Előző év utolsó horgászata a csukákról szólt, így reménytelien vágtunk neki hárman ( a téliesnek nem mondható időben)  a horgászatnak. Általában ketten szoktunk menni horgászni Faterommal, de most csatlakozott hozzánk barátunk, Pocsai Krisztián aki versenyhorgász, szakíró. Mikor kiértünk a meghorgászni kívánt helyre, akkor közölte velem Krisztián, hogy – Papi, szólok ,hogy Fateroddal lebeszéltük, háziversenyt rendezünk- Na mondom fasza, fel lehet kötni a gatyát! :D

Egyből, mint egy vaddisznó elkezdtem turkálni a táskámba, hogy mivel is kezdjek el dobálni. Mire megtaláltam a szerintem halaknak szimpatikus csalit, addigra látom, hogy Fater botja akcióban van, egy apró kölyökcsuka csimpaszkodik a jigen. Persze egyből ment az elmaradhatatlan baráti vérszívás: - Nesze neked versenyhorgász! :D - Krisztián csak mosolygott egyet, és tovább dobált, láttam rajta hogy, nagyon "szugerálja" a vizet.

Nem akartam lemaradni, ezért én is szinte megbabonázva emelgettem a mederben a kopyto műcsalimat, hátha  a csuka nem tud ellenállni ennek a szeszélyes táncnak. Szerencsémre, a sokadik próbálkozás után, egy elnehezedő kapást észleltem botomon, ami egy krokodilpofájút sejtett a horgon. Rövid fárasztás után partra is került a csöppség, gyors horogszabadítás, és mehetett is vissza, sajnos ezekről nem készült fotó a háziverseny hevében.. 

Cserkelő horgászatot folytattunk, ami számomra a legkedvesebb. Mikor menni kell a hal után, keresni a tartózkodási helyét, szinte el kell képzelni, hogy ha ragadozó volnék, hol tartózkodnék ...  Fontosnak tartom, hogy tudjuk elképzelni mi történik a víz alatt, mi hogy helyezkedik el.

A háziverseny állása időközben megváltozott, mivel Krisz megfordította az állást, és a pálya felénél járva már kettővel vezetett. A versenyszellem  egyikünkben sem csillapodott, sőt… Fater hulló ágában lévő gumijára valami irtózatos rávágást fejtett ki, jó ideig nem tudtuk mivel van dolgunk, csak akkor tudtuk meg, mikor megpillantottuk az ezüstös testet a már ilyenkor tiszta vízben. Egy gyönyörű balin volt a tettes, a nap eddigi legszebb hala! Háziverseny ide, háziverseny oda, de együtt örültünk a kifogott halnak!

Nagy az öröm!

 Ez a szép fogás csak jobban feltúrázott minket, így folytattuk a horgászatot. Pergető táskáinkat cipeltük méterről-méterre, mint Quasimodo a púpjait. Már kezdtünk elfáradni a sok menetelésbe, így több időt fordítottunk egy bizonyos szakasz meghorgászására, mert itt sejtettük a süllőket, csukákat, mivel itt egy mondhatni hirtelen mélyülés jön, na meg persze szerettünk volna egy kicsit szusszanni.

 Úgy látszik eredményesnek bizonyult a jó helymegválasztás mivel az első dobások egyikénél Krisztiánnak azonnal kapása lett, a bot másik végén egy gyönyörű szép egészséges csatornalakó küzdött. Egy hosszúkás árnyalatot pillantottunk meg a már ilyenkor algáktól kihalt tiszta vízben, a csatornalakó nem más volt, mint egy csuka, eddig fogott fajtársainál lényegesen nagyobb kroki.

Szép csatorna csuka!

 Az óra délután kettőt mutatott így nem maradt már sok időnk a horgászatra, de szerencsére sikerült úgy beosztani azt, hogy pont a pálya végére értünk, így úgy voltunk vele, na még itt dobunk párat azután megyünk haza. Miközben jómagam pakolásztam, Fater dobta az elsőt a végső helyen bízva abban, hogy egy ott ólálkodó süllő lecsap a gumiáldozatra. Különös módon már az első dobásra sikerült fognia egy apró fogast, majd kb. a harmadik-negyedik dobásra immár egy határozott koppintással jelezte szándékát a halak királynője, aki vehemensen kezdte el rázni a fejét, light cuccal eltartott egy darabig a fárasztása, (vagyis elég hosszú időnek tűnt a fárasztás az eddigi kisebb csukákhoz képest.)

Hát nem gyönyörű?

 Hatalmas öröm ült ki a széllel simogatott arcunkra, ebben a pillanatban szinte megszűnt létezni minden más, csak a süllő gyönyörű pompázata volt a szemünk célkeresztjében. Vígan kiabáltunk Krisztiánnak, hogy: -Gyere papi, itt van a hal!-

 Krisznek se kellett több azonnal a nyomunkba eredt, és folytattuk az eddigi szenzációsnak mondható napot. Egész nap kitartottam a fehér kopyto mellett, így minden hitem ebben a csaliban volt, tehát sokat vártam tőle, bíztam abban, hogy a nap végén rám kacsint fortuna asszony. Reményekkel telien suhintottam plasztikomat a mélybe, megvártam, hogy beüljön a jig, és utána egy határozott ráemeléssel kezdtem el a bevontatást, és ebben az ominózus pillanatban egy irgalmatlan koppintást észleltem, eddig ilyet ezen a vízen még nem is tapasztaltam… Megkezdődött a harc! Ragadozónk szemszögéből harc a mihamarabbi szabadulásért, esetemben pedig harc az életem eddigi legszebb haláért! Hosszas fárasztás után eldőlni látszódott a harc, meg is pillantottam a számomra itteni viszonylatokban hatalmas süllőt, el se hittem, amit látok..  Amíg az én szemem káprázott, közben a süllő úgy gondolta, hogy tesz még egy kitörést, ami az orsóm fékének „sikoltozásával” járt. Light pálcám szinte karikába hajlott, de szépen felőrölte az ellenfele erejét, most már tényleg elfáradt őkelme. Faterom segítségével sikerült megszákolni az életem eddigi legnagyobb süllőjét.

Szinte fel se fogtam, hogy mi történt..

 Mondanom se kell ez a nap egy igazi örömpeca volt, mely még mindig nem ért véget, mivel még tartogatott a Fortuna néhány szép halat számomra:

 A Nap végül lehunyta szemét, így véget ért számunkra ez a felejthetetlen nap, ami méltán az eddigi legjobb évkezdés volt!

Mindenütt jó, de legjobb csatornán!

A csatornák vad urai

Címből is sejtetik, hogy ismételten egy igazi semmihez se fogható csatorna pergetésről lesz szó, melyre újév előtti napokban kerítettünk sort Attila barátommal, és Faterjával.Mi is lehet ez a ’’vad úr,,?

Talán egy hal? Vagy egy mások által kitalált mende -monda, mint a Loch Nessi -szörny? Mielőtt mindenki kétségbe esne elárulom, hogy a csuka horgászatáról lesz szó.

Mikor megérkeztünk a kiszemelt helyre, már szinte a karjait nyújtogatta a Nap, és lágyan simogatta borostás arcomat. Tipikus jó horgász-idő volt, ezért örömtelien kezdtük el dobálni a „gumiretteneteket”. Ahogy eddig is lenni szokott, így most is mindenki más-más plasztikokkal kezdte vallatni a medret.

Az első tigris!

Múltak a percek, de viszont a csukák eddig nem nagyon akartak mutatkozni. Elkezdtem tanakodni, hogy itt valami bibi van, mert a napokba már jártam ezen a helyen Faterommal, és  hogy is mondjam.. Öröm pecában volt részünk! Rengeteg csukát fogtunk rövid időn belül. Tudtam, hogy a csukák itt vannak, de valamiért nem voltak hajlandóak a lassan orsóból vezetett gumikat megtámadni. Új ötlettől vezérelve pöccintettem csalimat a mélybe, de változtatva az eddigi vezetési technikámon, most mindig botból emelve ütöttem fel a csalit az aljzatról, kicsit változtatva az eddigi lassú tempón. Lás csodát azonnal koppintást észleltem a visszahulló ágában lévő gumihalon. Igaz nem volt egy matuzsálem, de az ilyen csatornába ul cuccal jómagamnak egy ilyen csuka kifogása is nagy élményt jelent mind a mai napig!

Mohón ettek!

Kérdeztem magamba, ez most a véletlen műve, vagy ma tényleg ez lenne a nyerő?  Legegyszerűbben választ kapni erre úgy tudok, ha újra próbálkozom! A helyzet ugyanaz mint, az előző bevontatáskor, bedobom a csalit, megvárom hogy beüljön, és onnét orsóval korrigálva, botból beleemelve folytatom a vezetést. Már a csali jóval a medren túl járt, mikor egy elnehezedő kapást éreztem. Nocsak, egy újabb csuka! Rövid fárasztást követően a partra emeltem őkelmét, 1-2 fotó, és mehet is vissza lubickolni a csatornába.

Már mehet is vissza!

Még mindig hitegettem magam: -Nana, ez még csak a második, ez is lehet a véletlen műve!- (Bár hozzáteszem, hogy a két csuka fogása kb. két perc történése alatt ment végbe. )

 

A kicsik is garatra nyelték!

Mikor viszont 5 perc alatt már a negyedik krokodilpofájút csaptam be, kezdtek a kételyek eltűnni… Miközben jómagam örömmámorban jártam, Attila barátom is megfogta a maga csukáját, ami bizonyítja, hogy nem kell lebecsülni a csatornák varázsát.

Attila barátom is szépen fogta!

Kezdett úgy tűnni, hogy a szerencse ma ránk mosolygott, de sajnos hamar lehűtötte a kedélyemet egy ravasz csatorna lakó, aki a tálcán kínált 2”-es gumimat magával ragadta, és vadul elkezdett megindulni.. Mondanom se kell, nem voltam a helyzet magaslatán főleg, hogy nem tudtam megálljt parancsolni a gladiátornak mondható harcosnak. Rövid küzdelem után kipattant a szájából a jig, így nem sikerült bearanyozni a napom egy szép fogással.

 

Remélem pár év múlva ismét találkozunk!

Kissé búsan folytattam tovább a dobálást, de hamar vigaszt találtam, mert ismét egy határozott koppintást éreztem az ul pálcámon. Igaz nem az a méret, ami imént elment, de azért  ezzel az aprósággal is jót lehet szórakozni.

Csalik méretén emelten egy kicsit, és a hátralevő időt a nagyobb (6 cm) plasztikok dobálására fordítottam. Persze a vezetési módszer maradt az eddigi, ami továbbra is eredményesnek tűnt, mert az apró csuka fittyet hányva rohant neki csalimnak.

További becsapott csukáimnak se jelentett gondot a nagyobb méret!

Nap simogatása kezdett alább hagyni, így mi is befejeztük a horgászatot, ami elég jól sikerült leszámítva az elment gladiátoromat… De nem búslakodok, nem letudott még ez a párbaj!