Versenyzés öröme 2

Hosszú idő telt már el azóta, mikor részt vettünk az előző horgászversenyünkön édesapámmal. Többször beszéltük már egymás közt, hogy részt kéne venni egy évzáró pergetőversenyen ami méltó befejezése lenne ennek az évnek. 

Pocsai Pisti barátunkkal rendszeresen szoktunk beszélni, így tudomásunkra jutott egy horgászverseny Esztergom környékén, ami elég impozánsnak tűnt, így hetekkel a verseny kezdete előtt meg is beszéltük hogy részt fogunk venni ezen az eseményen amit egész pontosan az Exosspinsport TeamHungary rendezett Búbánat-völgyben a Kerek tavon.

Mivel csapatversenyről van szó, így Pistivel tartott Turza Bandi, akivel mi is találkoztunk korábban a Pergető Mánia találkozón. Mondanom se kell a hangulat nagyon jó volt az egész úton, ami elég hosszúra és váratlanra sikeredett :D

Egy kis ellenőrzés!

Verseny helyszínére ebédután érkeztünk meg, így rövid (2 órahossza) időnk volt edzeni. Maga a tó nem volt valami nagy de viszont a csukaállománya valami fantasztikus ráadásul a völgyek amik karöltve hordták a tavat egyszerűen ámulatba ejtő. Nyugodt szívvel ajánlom olyan embereknek akik a hétköznap rohanásait szeretnék valahol kipihenni.

Szép hely, csodás környezet!

Visszatérve a helyszín leírására azt még szeretném elmondani, hogy a víz átláthatósága egész jó volt így szinte kötelező jelleggel felkerült a fluoro carbon előke, de mivel erősen csukás pályáról van szó így az átlagosnál kicsit vastagabb változatban. Próbáltuk különböző csalikat erőltetni, de nap végére a legtöbb halat plasztikkal sikerült megfogni, és még elmondanám azt, hogy különböző nagyságú jigekkel sikerült ezt kivitelezni.

Hamar besötétedett így visszavonulót fújtunk a szálláshelyünkre, ahol egy nagyon kedves és közvetlen házigazda várt bennünket! Nap hátralevő részét tanácskozással töltöttük némi alkohol társaságában :D

a jó társaság elengedhetetlen!

Verseny napjára virradt a reggel amire mindenki enyhén kómás fejjel ébredt fel, ami nem is tudom minek köszönhető..  (Talán az előző sorokban említettek miatt? Én nemtudom!)Maga a verseny megkezdése remek hangulatban telt, amire garancia volt a korán reggeli disznótor!

reggeli disznótor!

Sorszámok kihúzása után mindenki elfoglalta az általa jónak vélt helyeket, és indulhatott is a peca!

Villantók repültek, plasztikok csapódtak a víz felett, amiknek a gazdájuk csak arra vártak, hogy megfogják a maguk csukáját. Pénteki edzésnapból kiindulva Faterom, és jómagam plasztikcsalikkal kezdtük a horgászatot, azonban annyi változás történt Péntek óta, hogy jómagam cheburaskára váltottam az intenzívebb mozgás reményében. Csukákat főként a partszéli nádasok tövében sejtettem így próbáltam párhuzamosan dobálni a parttól. 

Közben Pistiék is fogták a halat!

Vezetési technika nem volt nagyon bonyolult lényegében az agresszív fenékről felütöm technikát alkalmaztam 5 grammos jigfejjel ügyelve arra, hogy sok idő ne teljesen el a felütés és az aljzatra érkezés között mivel ilyenkor gyakran előfordult az hogy jigfejem belefúródott az iszapba, ami roppant kellemetlen dolog. Verseny első periódusába sikerült kapást kicsikarnom az előző sorokba leírt vezetési szerint, csak meglepetésemre süllőt sikerült fognom, egy igazi apróságot! ( Amit elárulok egyben a versenyen fogott legkisebb hal is volt)

egy kisebb süllő!

Ahogy lenni szokott következett az az időszak mikor a halak kevésbé ettek, ilyenkor érdemes helyet változtatni és új helyszínek nyomába eredni, ez aznap se volt másképp, muszáj volt alkalmazkodni, ha halat szerettünk volna fogni!

Hosszú kapástalan percek után csalit váltottam,de ragaszkodtam a plasztikokhoz így inkább csak kialakításban és puhaságban kerestem az eltérést.

Sokadik dobás után, amikor már próbáltam a mélyebb vízréteget is meghorgászni, olyan dolgot tapasztaltam, amit még eddig igen ritkán… Verseny lefújása előtt néhány perccel érzékeltem egy olyat ami hasonlított arra amit korábban leírtam,(jigünk beleülepszik az iszapba), ám azonban ez az iszap az ösztönös pöccintésem után irtózatos erővel elkezdett megindulni!

Jöhetett light bottal a hosszas fárasztás melynek eredménye egy gyönyörűséges csuka volt, ami pont jól jött verseny zárásaként számomra.

Végül a középmezőnybe végeztünk ami számunkra tökéletes eredmény főleg egy ilyen nehéz pályán, ahol egész végig esett az eső és a túlzott sár is nehezítette a mozgást. Ráadásul rengeteg ügyes horgász vett részt a versenyen akik remekül teljesítettek.

Beszámolóm zárásaként szeretnék köszönetet mondani az Exosspinsport TeamHungarynak a remek szervezésért és a jó hangulat teremtéséért, ami szinte családiassá alakította ezt a zord hideg téli napot! Továbbá szeretném megköszönni Piactéri Horgászbolt-Mezőtúrnak, (név szerint Zsoltinak és Zolinak!) a támogatásukat!

Közeleg az ősz!

Búcsú a nyártól

Beköszöntött a vénasszonyok nyara. Ami már azt sejteteti, hogy  közeleg az igazi hideg ősz. Ezért ki kell használni ezt a néhány napot, hogy kimehessen az ember még a napsütéses órákban horgászni.

Nem azt mondom, hogy a novemberi napok már nem jók a horgászatra, sőt, csak egyszerűen az már egy teljesen másfajta elmélet. Még nem állt be az a késő őszi-téli állapot, mikor egy csatornára levetítve a ragadozó és bármely más halak elkezdenek  a mélyebb részek és gödrök felé vándorolni.

Vasárnap reggel csörög a telefonom, megnézem, és látom, hogy Pisti barátom hív. Egy csatornapecára invitált engem, egy rég nem látott helyre, amelyre már korábban is kíváncsi voltam csak egyszerűen nem tudtam idén kijutni oda. Próbáltuk az időnket úgy beosztani, hogy a megtekinteni kívánt hely előtt elmegyünk és dobunk párat az én kedvenc csatornámon is.

Sajnos a csatorna vize még mindig elég kakaó volt ( hála a rengeteg esőzésnek és belvíznek) ,ezért sok reményt nem fűztem a halfogáshoz, de ha már itt vagyunk dobjunk párat! Próbáltuk keresni a korábban már jónak vélt helyeket, de sajnos néhány ponty ugrálásán kívül elég csendes volt a környék.

Elértünk egy olyan szakaszra, ahol korábban sejtettem hogy van egyfajta apró kövezés, és ez volt számomra a fő feladat, hogy ezt kitapogassam a gumicsalimmal. Mikor bejelentkezett az első kapás akkor már tudtam, hogy jó helyen járok.  Éreztem hogy nem nagy süllő volt és idő előtt sajnos le is akadt.  Miután megtaláltam ezt a kövezést, már céltudatosan oda dobáltam, reménykedve hogy több süllő is áll rajta. Ha a víz alatt tisztán lehetne látni, akkor körülbelül azt vennék észre, hogy egy kisebb szék nagyságú kövezés mögött áll a süllő armada, és az ott csavargó táplálékhalra könyörtelenül lecsapnak. Gyakran tud eredményes lenni az ilyen hely akkor, ha tudjuk hogy a süllő abszolút nem eszik. De a tartózkodási helyét ismervén ott táncoltatva a csalit van rá esélyünk egy fogast addig hergelünk, amíg szinte ösztönből oda nem vág neki.

Visszatérve az akadó meghorgászásához, dobtam a következőt, és kiugrasztva süllőt a rejtekhelyéről. Végre sikerült megfognom őkelmét.

Látszik mennyire foghegyről evett!

Pistinek is sikerült megfogni a maga süllőjét!

Nem is erőltettük tovább a helyet, hanem áttértünk a következő helyszínre, ahol elég sok helyi erő volt kint ebben a napsütéses órában. Szomorú látvány volt az látni, hogy a méretalatti süllőt a koma kérdezi a saját gyerekétől hogy visszaengedjem-e vagy megtartsam? Elgondolkodtató az ilyen, hogy a fiatalabb generáció is min nőhet fel, ha ezt tanulja…

Ennek a csatornának a vize lényegesen tisztább volt mint az előzőé, így tudtuk hogy itt se lesz egyszerű dolgunk! Kezdeti időszakban Pistinek volt néhány kapása, de valószínű hogy apró sügerek és naphalak voltak amik csak szórakoztak a süllőnek, kősüllőnek szánt csalival.

Látszott, hogy itt is meg kell küzdeni minden egyes halért, mivel a mai nap folyamán nem esznek csak amit az orra elé dob az ember, csalit azt „szagolják meg” 

Persze ez a szép a horgászatban ! Ezen belül a pergető horgászatban, hogy nem csak az örömpeca során kell megtanulni megfogni a halat ,hanem a hosszú betlis órák után is! Szerencsére a megfelelő csali és csalivezetés általában meghozza a kellő sikert. Most se volt másképp! Mivel ráéreztem a kellő ütemre, hogy mennyire kell a kövek felett visszaengednem akadás nélkül a csalit,a kősüllő egyből rávetette magát a tálcán felkínált csalira.

Pisti is talált egy helyet, ahol egy bizonyos periódusba rengeteg kapása volt, de sajnos valamiért egyik se akadt meg rendesen. Szinte itt is látszik hogy mennyire foghegyről esznek!

Szerencsére azonban ul felszereléssel sikerült fognia néhány szebb sügeret, ezek közül az egyikről íme egy fotó :

Az Alföld ajándéka

Új helyszínek nyomában

Imi barátom egy közös pecára invitált engem egy gyönyörű nyári napon, amit jómagam szíves örömest fogadtam el. Már a horgászni kívánt nap előtt kaptam egy rövid leírást a helyszínről, ami számomra még ismeretlen volt. Termetes sügerekről, és süllőkről ment a história, így még jobban elkezdte izgatni a fantáziámat az új helyszín(ek).

A horgászatot minél hamarabb szerettük volna kezdeni így az ébresztőórát 4:30-ra állítottuk be, hogy még mielőtt felkel a nap, már össze tudjuk pakolni a szükséges holmikat.  Mihelyst felkelt a nap, fel is pattantunk a biciklire és nekivágtunk a közel 10km-es útnak. Eközben volt időm gyönyörködni a csodaszép alföldi tájban, amit szerény véleményem szerint nem adnék oda semmilyen más földrajzi helyért sem!

Hát nem gyömyörű?

Az időjárás kegyes volt hozzánk a kora reggeli hűvös idő kezdett átváltani kellemes napsütésben, egy zavaró tényező volt csak, ami az erős és változó irányú széljárás volt. Így még a biciklizés is kihívás volt, nem hogy abba belegondolni hogyan fogok dobálni az ul felszereléssel?

Időközben megérkeztünk az említett helyre, mely tényleg az sugallja, hogy itt ragadozó tartózkodik!

Két kisebb zsilip engedte át a vizet a Hortobágy-Berettyó folyóba, melynek két kifolyó részén oxigén dús víz áramlott ki, ami csak úgy vonzotta a kisebb táplálékhalakat!

Az egyik kifolyó

Polaroid szemüvegben látszódott ahogy a kisebb ( talán hüvelykujjnyi) sügerek hajtják a küszöket, vörösszárnyúakat. Nekem se kellett több, azonnal elővettem a tűspicces lágy botomat, és a 2000-res orsómat, melyek tökéletes összhangban voltak egymással. Itt szinte kötelező jelleggel felkerült a fluoro carbon előke, ami megkönnyíti a dolgunkat ebben a tiszta vízben.

Kezdésnek két grammos jigfejjel próbálkoztam, mivel valamelyest folyt a víz, így az egy grammos jiget nem tudtam volna rendesen beültetni.  Csalinak kisebb twistert raktam fel, ami már korábban sokszor bizonyított. Legelsőnek vertikális módszerrel emelgetve próbáltam becsapni a közvetlen a kifolyóban, lábam alatt tartózkodó sügereket. Szinte mindegy volt, hogy mekkorákat emelek a bottal, mert láttam sügért mozogni vízközt, és teljesen a fenék alján is. Nem kellett sokat várnom az első jelentkezőre, mivel a tízedik dobásra már sikerült becsapnom egy szebb példányt, aki fenékről jött.

Megvan az első!

Úgy látszik sikerült még időben kiérni és elcsípni a reggeli táplálkozásukat. Ugyanerről a helyről fogtam még egyet, majd áttértem a rendesen vontatott pergetésre. Különös módon, de így hosszú ideig még kapást se sikerült kicsikarnom, mire rájöttem, hogy rá vannak állva egy bizonyos tereptárgya a vízben. Hihetetlenül agresszívan vetették magukat neki a kívánatos csalinak, volt, hogy a saját szememmel láttam, hogy pont küzdött már a horgon az egyik csíkos vitéz mikor már „bajtársai” ott úsztak mellette. Micsoda harc mehetett a táplálékhal megszerzéséért? Bár azt nem mondhatom, hogy táplálékban hiányukat lelnék.

Szeretik az ilyen helyet!

Meglett az eredmény!

Hagytuk pihenni ezt a kifolyó részt, mert már igencsak szétdobáltuk a pályát, így átsétáltunk a másik kifolyóhoz, ahol a víz még jobban folyt, és mintha tisztább is lett volna. Egyből kiszúrtam egy betonplaccot a mélyebb részen, amiben biztos voltam, hogy tartja a sügeret. Körülbelül a harmadikat dobhattam, mikor azt éreztem, hogy a sügér elkezdi sorozni a piciny plasztikot, szinte biztos voltam benne hogy sügérrel van dolgom. Körülbelül bevágnom se kellett, mert megakasztotta saját magát a sorozás közben. Rövid ideig ellenállást tanúsított a horog végén, amin kicsit csodálkoztam is a termeténél fogva.

Gyorsan visszaengedtem őkelmét, és dobtam is a következőt. Twisteremet apró pöccintésekkel próbáltam vezetni, hogy így jobban felkeltsem érdeklődésüket. Következő halért se kellet sokat dobálnom, mivel rövid idő alatt az eddigieknél szokatlanabb koppintást éreztem a botom végén, mondtam is Iminek, hogy gyanús, ez nem sügér lesz! Mire ezt kimondtam, a titokzatos ragadozó irtózatos erővel kezdett a mélyebb vizekbe törni. Rendkívül élvezetes volt fárasztani a tűspicces lágy bottal. Kristálytiszta vízben szinte ékszerként kezdett el ragyogni  az ezüstös színű test, ami azt jelenti, hogy egy szebb balinnal van dolgunk.. Micsoda meglepetés! Sose fogtam még sügerezés közben, fenékről balint. ?

Nagy volt a meglepetés!

Mivel kis vízterületről van szó, és a fenekeszeg hatalmas ramazurit csapott, így visszatértünk az előző „pihentetett” helyre. Félretéve a gumicsalikat, most kisebb, egyes körforgóval próbáltam szerencsét, hátha sikerül ezzel is fognom egy szépséget. Azt azért elmondanám, hogy a körforgóval való horgászat nem az én világom, de hát valahogy a halak kedvében kell járni, ha más csali már kevésbé működik. Van, hogy azt mondjuk: ez az én kedvenc csalim! Ez eddig szép és jó, csak nem biztos, hogy a halaké is! ?

Körforgómat próbáltam fenék közelében húzni, az aljnövényzet felett, hátha sikerül kicsalogatni egy-egy sügért a búvóhelyükről. Korábbihoz hasonló sorozó kapást kezdtem el érezni vontatás közben, és mikor bevágtam egy hatalmas zöldrengeteget láttam csak a csalim végén, biztos voltam benne, hogy leakadt a halam, és csak aljnövényzetet sikerült fognom. Mikor már kiemeltem a partra a szereléket, akkor pillantottam meg, hogy a zöld rengetegben ott lapul egy pici sügér. Szinte hihetetlen! 

Sose fogtam még ilyen kicsit!

Közben Imi is szépen fogdosta a sügiket!

Kezdett viharossá válni az idő, ezért úgy döntöttünk, hogy szedjük a motyónkat és szép lassan elkezdünk haza biciklizni. Úton hazafele megálltunk egy csatorna mellett, amiről Imi azt mesélte, hogy szép számmal tart ragadozókat. Na mondom.. egye fene nézzük meg ezt a helyet!

Egy átlagos csatornának tűnt a hely, mely tele volt nádassal, és kisebb zsilippel. Az alja elég iszapos volt, a vízmélység talán elérte a 1-1,5 métert. Itt is kezdésnek kisebb twisterrel kezdtem, mivel sürgetett az idő így csak 1-2 ígéretes helyen álltunk meg dobálni párat, pedig ha hosszabb távra jöttünk volna, akkor érdemes az egész szakaszt végigdobálni! Néhány perc után megtörte valami a csendet, mivel a finomra állított fékemet valami meghúzta. Fogalmam se volt mivel van dolgom, már csak a partra vontatás után vettem észre, hogy egy igen nagy törpeharcsával van dolgom! :D Nem tudtam hirtelen, hogy örüljek ennek vagy sem.

Lassan kezdett lemenni a nap, és a viharfellegek is már gyülekeztek felettünk, így tényleg csak az utolsókat dobtam, mikor valami teljesen mederből iszonyat erővel nekirontott a csalimnak. Ebben biztos voltam, hogy nem törpeharcsa lesz! Sajnos rövid fárasztás után kiakadt a horog a szájából. Gumi csalin látszódó fognyomok alapján süllőre tippelnék. Sajnáltam, hogy a sunyi törpét sikerült megfogni, de a süllőt pedig nem.

Ezután most már tényleg szedtük a sátorfánkat, és elkezdtünk gyorsan tekerni hazafele versenyt futva a  mögöttünk gyülekező fellegekkel.

Összegzésnek elmondanám, hogy igen jó, élmény dús napot hagytunk magunk mögött, ahol megismertem több nagyon jó helyet is, ahová biztos hogy visszatérek a közeljövőben!

Süllőpergetés csatornán

Süllőpergetés kánikulában

Szokásos nyári napra virradt a reggel, amikor már az ember azt mondogatja magában „mikor lesz már végre tél?!” Körülbelül ez az érzés lakozott bennem is, amikor a pergető felszerelésemet készítettem elő az aznapi horgászathoz.

Egy könnyűpergetős csatorna pecára esett a választásom, ahová most elkísért a két Imi, pontosabban keresztfaterom, és újdonsült pecás komám. Reggel féltíz felé indultunk el az általam már jól ismert helyre, ahol reméltem ők is megfogják életük első pergetett halát. Emlékszek rá, számomra milyen jó érzés volt ugyanezen a helyen megfogni (még akkoriban egy nehéz teleszkópos bottal :D) az életem első balinját. Miközben elfogott a nosztalgikus érzés meg is érkeztünk a kívánt helyre. 

Horgászatunkat egy jól megszokott süllős helyen kezdtük, ahol reméltem, hogy különböző wobblerekkel, vagy plasztikokkal sikerül megfogni egy-két szépséget. Először mindenki fa halacskákkal kezdett el dobálni és nagyon koncentráltunk, mint egy tigris, aki próbálja becserkészni az áldozatát!

A víz elég „csendesnek” tűnt, egy árva rablást vagy hajtást nem láttunk. Ennek ellenére valami közvetlenül a lábam előtt megtolta a wobblert, nem haboztam bevágtam! Meg is lett a nap első pergetett hala egy szép egészséges fiatal süllő :) Sajnos a technika ördöge közbeszólt, így fényképezőgép helyett csak telefonnal tudtunk fotót készíteni.

Kis szépség

Folytattuk tovább a dobálást, és láttam, hogy a többieket is teljes mértékben sikerült felcsigázni, és próbáltak még jobban odafigyelni a vezetési technikára. Szerencsénkre a már enyhén algásodó csati vize elkezdett folyni, korábbi tapasztalatok alapján bíztam benne, hogy ez meghozza a süllők kapókedvét.

Egész pontosan a csatorna egyik dudájából folyt csak a víz, de ez elég volt arra, hogy feldúsítsa a szeretett vizemet. Kíváncsiságból felálltam ennek a dudának a tetejére, és onnan a folyással szembe próbáltam bevontatni az egyik kedvenc wobbleremet. Talán a másodikat dobhattam, mikor egy igen agresszív kapást éreztem a botom végén.  Nini, ismét egy süllő! Ahogy közeledett felém azt vettem észre, hogy igen fura a mintázata. Mikor a kezembe tarthattam a halat, csak akkor vettem észre, hogy egy kősüllővel van dolgom. Nagyon nagy volt az öröm! Ilyen koszos vízbe is lehet fogni Őkelmét? Ezek szerint igen! Eddig még sosem fogtam csatornából kövest.

Hát nem gyönyörű?

Ezután még fogtam a folyásról körülbelül öt süllőt, de ezekről már nem készült kép. Sajnos pergető társaim nem jártak sikerrel, így mondtam nekik, hogy álljunk tovább, mert már eléggé szétdobáltuk a pályát.

Következő helyszínünk a csatornán belül az egyik szívem csücske, itt fogtam meg a korábban említett életem első pergett halát, és még azóta rengeteg szép halat adott ez a hely.

Mondtam a két Iminek, hogy óvatosan közelítsük meg a helyet, mert a süllőknek szokásuk beállni a rövid kövezésre, ami közvetlen a lábunk előtt volt. Lényegében itt nem is kellet vaktában dobálni métereket befelé, hanem csak csendben óvatosan a kövezés szélét kellet vallatni. Ugyanúgy wobblerrel kezdtem el dobálni itt is, és már egyből az első dobásra éreztem, hogy valami odanyúlt, de nem akadt neki jól a horog.Hozzátartozik az egészhez, hogy ezen a wobbleren eleve nincs jó horog, meg a terelőlapka is hajlamos arra, hogy csak nemes egyszerűséggel elhagyja a wobblert, ezeket egyszerűen lehet orvosolni pl: egyszerű pillanatragasztóval, meg egy horogcserével.

Mérgelődtem, mert nem szeretem a rontott kapást. De hiába mérgelődök, mert attól nem fogok halat, ezért dobtam is a következőt ugyanoda, lassan vontattam az áldozatot játszó csalit, és ezt már a süllő se tolerálta! Vehemensen vetette rá magát, és rövid fárasztás után sikerült is partra emelnem a nap eddigi legnagyobb süllőjét.

Kíváncsi voltam, hogy van-e még ráállva erre a keskeny kövezésre süllő, így azonnal dobtam a következőt. Nem telt el tíz perc, mikor valami elnehezedést kezdtem érezni. Gondoltam magamba, talán beleakadtam egy kőbe? Viszont ez a „kő” elkezdett irtózatos erővel befele törni a meder felé! Éreztem, hogy itt már jobb süllővel lesz dolgom, mert az eddigi társait könnyedén kifárasztottam, ő viszont nem adta könnyen magát. Szépen süllőhöz méltóan rázta a fejét, de a light pálcával, és az enyhén finom fékkel szinte magát fárasztotta ki a süllő nekem csak asszisztálni kellett. Itt már el kellett a segítség! A partra emelésben a fiatalabbik Imi segített.

Nagy volt az öröm!

Meg voltam elégedve a nappal, most már csak azt vártam, hogy a többiek is fogjanak halat, az lett volna ezek után az igazi öröm! :D Persze nem fejeztem be a horgászatot, bennem volt egyfajta versenyszellem. Járt az agyam hátha tudnék még fogni egy szépséget!

Fortuna asszony bizony ma velem volt, mert rövidesen a szép süllőm után ismét egy rendkívül erős kapást éreztem, ami szinte majd ki ütötte a botot a kezemből! Itt eleinte közöm nem volt a halhoz, még a finom fékemen is állítanom kellet! Nagyon jó érzés volt azt érezni, hogy most igazán dolgozik az orsó, ilyet már rég tapasztaltam, talán még a téli pergetésem során. Kétszeri kitörés után azonban Ő is megadta magát. Jól esett ismét egy ilyen gyönyörűséget tartani a kezeimben, főleg hogy mindezt ebben a kánikulában sikerült összehozni!

Még lehetett überelni az előzőt!

Már kezdtünk folyadék híján lenni, így nem sok időt szántunk már a további horgászatra, de még annyira volt erőnk, hogy megnézzük még egyszer a korábban szétdobált helyet. Fiatalabbik Imi dobta az elsőt, szintúgy a folyással szembe, talán kettőt ha tekert az orsó hajtókarán, mikor egy szép balin felszívta a wobblert. Láttam, hogy Imiben elkezdett dolgozni az adrenalin, és örültem, hogy megtapasztalhatta azt, amit én pár évvel ezelőtt. Sajnos a partra emelés előtt leakadt az Őn, de nem bánkódtunk, láttam rajta, hogy így is egy hatalmas élményt okozott neki a balin!

Összegezve a napot sikerült fogni több mint 10 süllőt, és egy „fél balint” :D

Remélem lesz még rá alkalom, hogy kijutunk így közösen pergetni, és megfogja mindenki a maga halát! 

Rendhagyó horgászat

Villámpeca

Tanulmányi okok miatt elmaradt májusban az élménybeszámoló, ezért most jutottam el odáig, hogy elmeséljem nektek egyik áprilisi villámpecánk történetét.

Gyönyörű tavaszi napra virradt a reggel, mikor már javában reneszánszát élte a természet. Jó volt látni, hogy a különböző növények virágai micsoda pompákban ragyognak, ami eleve jobbá teszi az ember közérzetét.

Délelőtti órákban kaptam egy telefonhívást Fateromtól, hogy mi lenne, ha délután kiszaladnánk a csatorna egy villámpecára, mert van egy kis szabadideje, és azt a pár órát szeretné a vízparton tölteni. Természetesen nem kellet sokáig győzködnie, örömmel kezdtem el összepakolni a horgászatra vinni kívánt felszerelést.

Hamar elérkezett az ominózus délután, és el is indultunk a „tutiba”. Mikor megérkeztünk a horgászandó területre a szél enyhén simogatta az arcunkat, és a csatorna vize kakaó állagú volt.

Csukára szerettünk volna pergetni, mivel a süllőre még tilalom volt pár napig.
Elég nehéz úgy összeállítani a felszerelést, hogy véletlenül se akadjunk bele süllőbe, mivel megsúgom, hogy korábbi horgászatunkkor is sikerült véletlenszerűen süllőt fogni, és őkelme már le volt ívva. Próbáltunk a csalik méretével játszadozni, mert bíztunk benne ez az egyik kulcs ahhoz, hogy elkerüljük az édesvizek sárkányát. Második lehetőség az volt, hogy a csali vezetésén próbálunk változtatni, mivel a tapasztalatok azt súgják, hogy itt a csatornán a süllők többsége ilyenkor szinte „ráfekszik” az aljzatra, és lassú csali vezetéssel szinte az orra elé kellet felkínálni a plasztikokat.

Tehát, szerintünk ez a két dolog között kell hazárdírozni, ahhoz hogy szelektálni tudjuk a különböző halfajokat. Persze, azért próbáltuk a csali méretet úgy kiválasztani, hogy túlzásokba ne essünk, ragaszkodni akartunk a csatornában lévő átlag táplálékhal mérethez.  Kezdésnek jómagam egy korábban bevált egyszerű kialakítású, de annál inkább fogós gumihalat tettem fel a kapcsom végére, és mivel nem reménykedtem nagy csukákban így elégnek tartottam a 0.24-es fluocarbon előke használatát, mert még erről sose veszítettem el csukát, melyek között akadt jobb is.

Próbáltam agresszív csalivezetéssel  fel-fel ütögetni a fenékről a műcsalit, annak reményében, hogy sikerül felhergelnem egy  „tigrist” . De midőn véletlen, egy tipikus szúrós koppintást éreztem botom végén, ami egyáltalán nem hasonlított  a csuka odavágós kapására. És igen, rövid fárasztás után meg is pillantottam a nap első halát, egy süllőt. Kissé mosolyogtam, egy fotó erejéig a kezembe tartottam, és utána tovaengedtem, hogy nőjön, és sokasodjon. :)

Érdekes kezdet...

Eközben édesapám egy nagyobb plasztikhalat rakott fel, és ezzel próbálta kapásra ingerelni az egyébként is vad csukákat. Ha emlékezeteim nem csalnak, ő is emelgetve botspiccből dolgoztatta a csalit, és reménykedett, hogy nem fog hasonlóképpen járni, mint én. :D   Hamar be is jelentkezett nála egy hal, aki ráadásul nem akarta könnyen adni magát, a light bot gyönyörű szépen dolgozott, és szépen lassan felőrölte a harcos erejét. Sajnos ismételten azt kellet látnunk, hogy egy nagy ezüstös test villan meg a zavaros vízből, ami egyáltalán nem hasonlított egy csukára. Igen, egy szép süllőt sikerült partra emelni, és így szinte kezdett rendhagyóvá válni ez a villámpeca.

Egészséges csatorna süllő

 
Fura érzés az olyan,  mikor amit kigondol az ember taktikát az nem válik be. Ilyenkor jön az a opció, hogy próbálunk változtatni a jig súlyán, és a csali színén, szintúgy méretén továbbra is. Lehet ez a plusz dolog kell ahhoz, (jigfej kisebb vagy nagyobb súlya) hogy eredményesek legyünk. Reménykedve dobtuk újra csalijainkat a mélybe, és bíztunk benne, hogy végre nem egy fogast fogunk. Fateromnak, bő tíz perc dobás után kapása is lett, összenéztünk és bíztunk a sikerben. A ragadozó hamar megadta magát, így igen hamar kiderült, hogy mivel van dolgunk… Igen, végre egy csuka!  Megérte változtatni, néha ilyen apróságon múlik a siker.

Igaz hogy kicsi, de végre csuka!

Biztonság kedvéért azonban elhagytuk a helyet, és meglestük a korábban már eredményesnek bizonyult kanyar részt. Gondoltuk, lehet, hogy éppen itt vannak összeállva a csukák, mert az előző helyről „elkergették” őket a süllők, mert tudni illik a süllők vannak olyan arrogánsak mint a csukák, és ha sikerül elszaporodniuk, utána akár egyeduralkodóvá válhatnak egy adott vízen, esetünkben lassan ezen a csatornán.

Egyik kedvenc helyszínem!

Jómagam kitartottam az eddigi csalimnál, édesapám meg persze az imént csukát adó csalit hagyta fent a kapocs végén.  Legelső dobásunk közvetlen párhuzamosan a part szélére ment, mert gyakori eset, hogy az ide kihúzódó táplálék halakat intenzíven lakmározzák a különböző ragadozók. Szinte első dobások egyikére sikerült is fognom valami apró, de annál inkább agresszív csatornalakót. Mivel part szélén sikerült megakasztanom ezért esélyt nem adtam neki, hogy megszökjön.  Sajnos hamarosan megpillantottam, hogy ismételten egy süllőifjonccal van dolgom, ami már szinte kezdett engem frusztrálni.  Egy valami enyhítette csak a „fájdalmam” a gyönyörű szép tavaszias környezet!

Hol vannak a csukák?

Szép a természet!

 Ahogy az lenni szokott, a pecázással hamar telik az idő, így most is elrepült az a pár órácska. Szedtük a sátorfánkat, és elindultunk hazafelé kissé elégedetlenül, amiért csak egy csukát fogtunk, de a tapasztalatainkat magunkkal vittük.
Mi a tanulság az ilyen napból?  Szerintem az, hogy mindig hinni kell a csaliban, és ha valami nem hoz eredményt, akkor valamin változtatni kell, vagy a csali vezetésen, vagy a jigfej súlyán, vagy a csali méretén. Még hozzátenném azt, hogy mivel ez a csatorna igen erősen süllős víz, így itt még nehezebb szelektálni a halfajokat, hogy éppen mire szeretnénk horgászni. Megpróbáltunk megtenni minden tőlünk telhetőt.

Kipóbáltuk: Versenyzés

Versenyzés Öröme

Néhány év pergetés után eljön az időszak, mikor a magával soha meg nem elégedő horgász ki akarja próbálni magát egy másik horgászhelyen, másik eddigi ismeretlen körülmények között. 

Számunkra ez az időszak most jött el, mikor is vettük a bátorságot és neveztünk, Faterommal a 2014. évi  Országos Rapala Pergető Bajnokság első fordulójára, melyet Tőserdőn, a Holt-Tiszán rendeztek meg. Azon szándék vezérelt minket a versenyzés felé, hogy tapasztalatot szerezzünk, és megismerjük ezt a csodálatos általunk még nem nagyon érzett „versenyszellemet”

Eljött a várva várt nap, mikor a reggeli órákban került sor a találkozásra Pocsai Krisztiánnal, és Pocsai Lacival, akik már rutinos versenyhorgászokként szintúgy neveztek erre a versenyre. Összegyűlt a csipet-csapat így most már neki is vághattunk a bő egy-másfél órás útnak. Utazás közben természetesen ment a diskurálás, ment a poénkodás.. :D

Jó társaságban gyorsan telik az idő, így igen gyorsan a kiszemelt helyre érkeztünk. A horgászhely adottsága azonnal magával ragadott, én, mint főleg csatornapecás csak ámultam a gyönyörű táj látván, és a maga vad arculatát mutató vízen. Nem is nagyon tétováztunk, így hamar csónakba is ültünk, mert szerettünk volna minél többet megtudni a versenypályáról. Ami legelőször megragadta a figyelmemet az a rengeteg akadó, és bedőlő fák voltak, melyek szerintem minden ragadozó halra horgászó számára impozánsan hatnak. Meg eleve hogy is tartja a mondás…? „Ahol az akadó, ott a hal!” :)

Sikló járta víz :)

Először mindketten gumikkal kezdtünk el dobálni , és kissé óvatosan még csak tapogatva próbáltuk meg közelíteni az akadók környékét. Mondhatni minden egyes négyzetméteren ígéretes helyek voltak, így elég nehéz volt megtalálni a „tuti” helyet. Körülbelül, reggel tízet mutathatott az óra, mikor az egyik tökleveles helyhez értünk. Szinte érezni lehetett a levegőben, hogy itt halnak kell lennie! Nem is kellet sokat várni az első kapásra, mert az első dobások egyikére Faterom botja bizony szépen el kezdett rugózni. Rövid ideig rázta magát menekülvén a titokzatos ragadozó, de sajnos leakadt…

Bevetésre váró plasztikok

Nem bánkódtunk, mert ezt is el tudtuk úgy könyvelni, hogy találtunk egy jó helyet, ahol már sikerült rövid idő alatt kicsikarni egy rávágást. Időközben igencsak kitárta karjait a Nap, mivel a hűvös reggeli idő átváltott a vízen enyhe kánikulává. Még mindig a kisebb gumikat erőltettük, mikor egy enyhe koppintást észleltem, de sajnos mire bevágtam volna a tettes el is tűnt.

Hosszú kapástalan óra következett, és már délutáni órákba váltott át a nap, mikor végre ismételten sikerült koppintást kicsikarnunk ám viszont most nem akadók közül, hanem mélyebb vízen a mederben. Sajnos, ez se lett meg… elvitte a gumicsali farkát.

Valami megrágta

A nap hátralevő részében nem sikerült több halat támadásra ingerelnünk, így visszavonulót fújtunk a szálláshelyre, ahol a korábban édesapám által megfőzött körömpörköltből falatoztunk egy jót, és utána, mint a tejjel jóllakott macskák kidőltünk, elaludtunk. :D

Verseny napjára virradt a hideg reggel, ahol mi már kipihenten kissé megfázva vártuk a verseny kezdetét jelző dudaszót. Hihetetlen érzés volt látni a rengeteg csónakot a vízen, körülbelül ha hasonlítanom kéne valamihez a dolgot, akkor ahhoz tudnám, mintha lenne egy óriási kád, és az telis-tele lenne papírcsónakokkal :D

Gyülekező

Elhangzott a várva-várt dudaszó így szépen sorjában elindultak a csapatok az általuk jónak vélt szakaszok felé.  Mi se tettünk másként, az előző edzésnapkor kitapasztalt helyeket próbáltuk volna erőltetni, persze azon részeket, amik még nem voltak foglaltak :D Bíztunk benne, hogy ma több szerencsénk lesz, mint tegnap és sikerül valami kézzel foghatót, és centiben mérhető dolgot fogni :D

Most beindult az a bizonyos csapat munka henger.. így tehát Faterom inkább a light-ultra light gumikat erőltette partszéleken, jómagam pedig a rézsűt, és a medret kezdtem el dobálni hol gumival, hol különböző fémekkel.

Eltelt másfél óra a versenyből mikor végre megérkezett a várva várt kapás, aminek jómagam nagyon megörültem, és Fortuna is úgy akarta, hogy ez a hal ne verje le magát a jigről. Rövid fárasztás után azonban mosolyogva pillantom meg, hogy mit is fogtam… Kárászt! Jót nevettem magamba, és mivel nem számít bele a versenykiírásba vissza is engedtem :D

Mivel ezen a helyen több rávágást nem sikerült produkálni, így másik szakasz után néztünk, ahol bíztunk benne, hogy a sekély már a nap által felmelegedett vízen sikerül fogni egy-kettő sügért, vagy csukát. Elő is kerültek az apró gumihalak, twisterek, és már folytattuk is a ragadozók becserkészését.

Biztató jeleket láttunk a szemünk előtt, mivel kisebb hajtások voltak megfigyelhetők még az általunk meghorgászni tudott területen.  Meg is lett az eredménye az ulre váltásnak, mivel édesapám megfogta a verseny során a versenykiírásba már szerepelő első halat, egy kisebb csukát. Örömtelien, óvatosan helyeztük el a haltartó szákba, és reménykedtünk benne, hogy sikerül megfogni testvéreit vagy akár nagyobb fajtársait. Tíz perc se telt el, és ismételten egy kis krokodilpofájú küzdött a horgon. Kicsit sajnáltuk, hogy ő is ilyen kicsi, de lényeg a lényeg ő is pontot ér! :)

Verseny második felében sikerült megfognom nekem is a bizonyos becsületbeli halamat, egy sügért, aki szerintem teljesen a csónakig követte a kis twisterem, mire rá tudta vetni magát.

Ezután következett egy rövid időszak mikor már túlságosan is sütött a nap, és a kapások száma is lecsökkent teljesen nullára. Végül, a verseny végét jelző dudaszó előtt sikerült még egy kicsit nagyobb (40cm) csukát megfognunk.

Itt már az eredményhirdetésre megyünk

Szerintem nem voltak étvágyuknál teljesen a csukák, akik főleg jellemző halfajok ezen a pályán. Életünk első pergető versenyéhez képest elégedettek voltunk magunkkal, mert sikerült is halat fognunk, és jól is éreztük magunkat.

Biztos vagyok benne, hogy lesz még rá alkalom, és nevezünk a jövőben is erre a nagyszerű versenysorozatra!

Végül jöjjön a rövid eredményhirdetés:

1.    helyezett: Bársony Tibor-Kovács Zoltán
2.    helyezett: Simon Zoltán-Szilágyi Zoltán
3.    helyezett: Csabai István-Stingel József
4.    helyezett: Buckó János-Buckó Botond
5.    helyezett: Pocsai László-Pocsai Krisztián
….
29. helyezett: Takács Szabolcs-ifj. Takács Szabolcs

Eredményhirdetésre várva

Elnézést kérek, hogy nem sikerült fotót készítenem a kifogott halakról, de nem akartam a drága versenyzésre szánt időt fotózással eltölteni.


Kép forrás: http://www.orpb.hu/

Kitartás gyümölcse

Ívás előtti hajsza

Átlagos, szürke hétvégi napra ébredtem, mikor is már süllő tilalmi ideje vészesen közeledett…

Aggódva néztem a napok elébe, mert bele se mertem gondolni, hogy hogyan fogom tudni kibírni a kedvenc halam horgászata nélkül a kimondani is sok ( kb. 61 nap) időt.

Ezért természetes is hogy a süllő mániákus horgász, amilyen én is vagyok az utolsó napokat is a vízparton tölti, reménykedve hogy az ívás előtti evésbe belecsöppen és még tud  egy-kettő jót horgászni.

Ez az imént is emlegetett szürke hétvége is így indult, mikor kaptam a telefont Pocsai Krisztiántól, hogy nem-e lenne kedvem vele kicsit kiszaladni pergetni a közeli csatornára. Természetesen nem kellet győzködnie, azonnal, habozás nélkül igent mondtam az ajánlatra :)

Délelőtt tíz óra fele már ide is ért, persze addigra már teljes harci készültségbe voltam, hogy ne keljen várnia rám, így hamar bepakoltuk a holmit a kocsiba, és már indultunk is a süllőhorgászatra.

Az idő igen viszontagságos volt.. fújt a szél, hol sütött- hol nem a Nap. Kíváncsi voltam mit sikerül kihozni a horgászatból ebben a szeszélyes időjárásban. Ahogy megismertem Krisztiánt ő se az a feladós típus, na meg én se, így jöhetett volna akármilyen befolyásoló tényező ( meteor hullás, jégeső, szőnyegbombázás) mi akkor is pergettünk volna egyet süllőre :D

Összeraktuk pálcáinkat, beállítottuk a fékjeinket, feltettük a csalijainkat és már repülhettek is a vízbe….Ebben a pillanatban hangzott el Krisz szájából a kulcsmondat: - Ja, elfelejtettem mondani, ez egy háziverseny, ahol csak a süllő számít – Na mondom, okés.. fel van adva a lecke - :D

Ezután, a mondat után néma csend lett úrrá a helyszínen, ha hasonlítanom kéne valamihez az adott szituációt, akkor egy igazi sakkjátszmához tudnám, ahol megfontolt lépésekkel próbáltunk időről-időre megfelelő húzásokkal elődrukkolni.

A „sakkjátszma,, első hala nekem adódott meg, mikor is a rézsűről húzott Awaruna névre hallgató gumimat egy kisebb süllő tolta meg, aki rövid ellenállás után legyőzött király módjára mattott kapott.

Kis szépség

Természetesen visszaengedtem éltető elemébe, hogy sokasodjon, és hogy éljen tovább, mint nemesi származású hal :)

Büszkén mutattam ujjammal Krisztiánnak hogy az állás egy-nulla. Lehet ezzel kicsit felbőszítettem őt (Bár kétlem  :D) mert rá tíz percre  neki is meg lett az első jelentkezője, aki rövid fejrázás, és tánc után megadta magát. Természetesen úgy, mint előző fajtársa ő is visszakerült a csatiba.

Az a szép kicsi.. :D

A kapások száma nem csökkent, sőt rövid időn belül sokasodott, ami mostanság nem volt jellemző a délelőtti-déli napszakra. Eddig inkább, ahogy az előző cikkembe is írtam a délutáni órák voltak azok, amik mérvadók voltak egy itteni pergetés során. Krisz, céltudatosan part szélét dobálta, mert már nem kimondottan a mederben tartózkodtak a süllők, mert már lehetett látni a kishalakat is mozogni, így a rájuk vadászó ragadozók se voltak ezzel másképp. Visszatérve az előző mondat elejére, a műcsali repült a part szélére, és már a lehulló ágában az eddiginél irtózatosabb, erősebb rávágást tanúsított a csatornalakó. Valameddig, Krisztián is azt hitte, hogy süllővel van dolga, mivel a tipikus fejrázás megvolt, ám hamar lecsillapodtak a kedélyek mikor az eddigi ezüstös árnyalat helyett egy inkább barnás színkavalkád bukkant elő a mélyből. Csodálkozva nézünk.. ez egy csuka, ráadásul jó csuka.. amire bizony ezen időszakban tilalom volt. A light boton nagyon jól küzdött, a fárasztás lényegesen tovább tartott az eddigieknél.

Itt csak sejtettük, hogy mivel van dolgunk

Itt már rájöttünk..:D

Mosolyogva mondom magamba, hú, még szerencse hogy nem süllő így az állás továbbra is megmarad egy-egynek :D

Úgy látszik ebben a kiszámíthatatlan időben is igen jól esznek a halak, és az eddigi periodikus evésük is kezd elmúlni a jó idő közeledtével. Amíg én magamban a háziverseny jelenlegi állásával voltam megáldva, közben Krisz ismételten egy kisebb fogast fáraszt. Azonnal mutatta, hogy egy-kettő, látszik, hogy ő az ilyen mondhatni átlagos hétvégi háziversenyt is úgy fogja fel, mintha az a legfontosabb mindent eldöntő verseny lenne :D

Teltek a percek, és versenyző barátunk már a sokadik süllőjét fogja, ami azt jelentette számokban hogy az állás nem több mint félórán belül egy-hatra változott. Nem hiába.. a rutin, meg az évek.. :D

 Ezután próbáltam felszívni magam, mint egy szivacs, nem akartam hogy hű de nagy zakó legyen a háziversenyből. Gyorsan le is cseréltem a jigen lévő csalimat egy Mikado, neonzöld színű kis gumihalra. Igazi süllőcsemegének tűnt, legalább is, ha én süllő lennék tuti ráraboltam volna!

Nem is kellet sokat várnom a kapásra, mivel az első dobásra sikerült egy koppintást kicsikarnom, mikor még a jig be se ült. Késve reagáltam a koppintásra, így megúsztam hal nélkül.. –Na, sebaj, majd most!- mondtam magamban. Repült a csali ugyanoda, mint előbb, és szerencsémre, vagy sem ismételten érkezett a lágy koppintás, amelyre most időben tudtam bevágni. Sajnos a tettes ismételten egy csuka volt, ráadásul az aprajából.

Idő közben szétváltunk Krisszel, és mindketten az általunk jónak vélt helyeket kezdtük el vallatni a maradék, hátralévő, horgászásra szánt időben.  Első kapást ki másnak, mint Krisztiánnak sikerült kicsikarnia, és ráadásul most nem egy krokodilpofájú küzdött a horog végén, hanem egy igazán pompás csatorna süllő. A maga testtartásával, gyönyörű színeivel nem véletlen hogy a kedvenc halammá vált. ( De szerintem sokan vannak még így ezzel.)

Gyönyörű hal!

Másik profilból

Már leírni se merem.. :D de a háziversenyen fogott halak aránya ismételten változott, ráadásul egy-hatról, egy-hétre :)

 A horgászatot kb. délután háromig terveztük, így a végére beleadtunk apait-anyait, hogy bebizonyítsuk hogy lehet halat fogni akkor is, ha már más az ilyen szeszélyes esetleg néhány üres dobás után visszavonulót fúj.  Kitartásunknak meglett az eredménye, mivel jómagam fogtam a nap zárásaként egy igazi szépséget, aki már duzzadt az ikrától, ezért óvatosan visszahelyeztem a vízbe.

Remélem a sok kis süllő megéli a holnapot..

 Háziverseny eredménye: Jómagam 3-Krisztián 12

 Végül, zárásnak leírnám, hogy sosincs olyan nap, hogy lehetetlen, mindig kell, hogy legyen a horgászban kitartás, így biztos hogy az eredmény se marad el!

Februári ragadozók

Ragadozók a zavarosból

Február végét mutatott a naptár, mikor is eljött az az időszak, hogy a hosszú ( legalább is számomra hosszúnak vélt) pecától mentes hetek után ismételten ki tudtam jutni a szeretett csatornámra pergetni Faterommal.

Emlékszem, már eleve buzgón ültem végig az órákat a padban, csak az aznapi pedzőzésen járt az eszem… Hallottam a rossz hírt másoktól, hogy a csati vize igen zavaros, mivel engedik átfele a vizét az egyik tóba. De viszont sosem voltam az a pesszimista ember, ezért mikor eljött a suliban a csengőszó, azonnal hívtam Fatert,  hogy jöjjön értem, így a drága perceket még arra se kell elpazarolnom, hogy hazacammogjak.. :) Mert ugyebár a horgász szeretne minél több időt tölteni a szeretett vizén, nyugalomban, szinte mindentől távol.

Horgászhely felé tartva elkezdtünk nagyon morfondírozni, hogy ebben az átlagnál is zavarosabb vízben mi lesz a nyerő csali, ki mivel kezdjen. Amíg ezen filóztunk megérkeztünk a csatorna partjára.

Azonnal kimásztam a kocsiból, és kíváncsian tekintettem a vízre, hogy saját szememmel is lássam ezt a zavarosságot. Sajnos igaz volt, amit beszéltek… a csati vize szinte olyan volt, mint a kakaó.

Természetesen nem szedte kedvemet az adott szituáció, gyorsan a már otthon előre megkötött előkét felhelyeztem a főzsinórra, és repülhetett is az általam még először használt, de annál inkább szimpatikus plasztik csali a kakaóba.

Mivel, a csukák a násztáncukat járták, így próbáltam főként a mederben lassú csalivezetéssel kapásra ingerelni az ott tanyázó süllőket. Faterom eközben a cheburaskával  felszerelt gumiját dobta át a csati túlsó oldalára, és már a lehulló ágában egy határozott koppintást érzett. Sajnos azonban a várva várt süllős fejrázás elmaradt, így kissé szomorúan vettük észre, hogy egy csukát sikerült becsapni, de azért nem bánkódtunk, mert legalább a zavaros vízből sikerült kivarázsolni egy egészséges halat.

Szép kroki

Jól működött a chebu

A ragadozók most már szemlátomást mozgolódtak, nem volt olyan egyszerű dolgunk, mint a hideg téli napokon, hogy ha megtaláljuk a bandát, akkor örömpecában lesz részünk.. Most folyamatosan helyről-helyre kellett vándorolni. 

Édesapámmal szétváltunk, és külön-külön kezdtük el vallatni a rézsű vonalát, és a medret. Jómagam kitartottam az új kedvencem mellett, ezért továbbra is azzal dobáltam, csak annyiban változott a helyzet, hogy a hagyományos jiget én is 3 grammos chebura cseréltem. Bíztam benne, hogy ez lehet az a plusz dolog, ami a mai napon sikerre vezethet. Így már mindketten ezt az orosz csodagolyót használtuk, és szerencsére meg is lett az eredménye, mivel Fater füttyent, odanézek és egy gyönyörű süllőt pillantok meg a távolban. Nem volt egy kapitális példány, de mégis hatalmas örömöt okozott nekünk azon a napon, mivel ebben a zavaros vízben is sikerült becsapni őkelmét.

Rémült tekintet

Eddig általam nem tapasztalt módon periódikusan kezdett el enni a süllő, kb. 2 óra után sokasodott meg a kapások száma. Csodálkozva is néztem, mivel eddig ilyet inkább a Berettyón figyeltem meg. Egyik szimpatikus helyen kicsit több időt töltöttem el, mivel egyre több halmozgást láttam. Óvatosan lassú orsótekerésből vezettem fűrészfokszerűen a plasztikomat a mederben, utána azt fel a rézsűn, és mikor már a part szélénél járt a csalim egy apró megtolást éreztem, szinte biztos voltam benne hogy süllő lesz! Sikerült időben bevágnom, nagy ellenállást nem tanúsított a süllőkoma, hamar kiemeltem a partra, készítettem egy fotót róla, ami nem sikerült valami túl jól, tehát sajnos ezt nem tudom megmutatni.

Rohamosan kezdett sötétedni, ezért lassan, de biztosan kezdtük a kocsi fele araszolni, és csak néhány helyen dobtunk párat, hogy hátha az utolsó szó jogán egy süllő megkívánja a neki felkínált gumiújdonságot. :D  Öregem sikerrel is járt, mivel sikerült fognia egy gyönyörű ,,királynőt” ami egyben a mai nap legnagyobb hala volt.

Szebb példány a naplementéből

A Nap nyugovóra tért, így örömmel néztem vissza a csatornára, és úgy érzem, hogy igen tanulságos volt ez a nap, mivel ebből a zavaros vízből is sikerült kicsalogatni 1-2 szép ragadozót!